Nem bírják a közműadót: megszűnhet az internet a nógrádi falvakban

Akár negyven településen is megszűnhet az internet és a kábeltévé Nógrád megyében, miután a szolgáltatók a közműadót nem tudják továbbhárítani a fogyasztókra.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem bírják a közműadót: megszűnhet az internet a nógrádi falvakban

A Nógrád megyei kistelepüléseken a közműadó veszteségessé teszi a szolgáltatókat, hiszen nem tudják az adót továbbhárítani a fogyasztókra – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

A Karancs völgyében például 2005-ben kezdett hálózatépítésbe a részvénytársaságként működő Uniport. Angyal János, a cég vezetője felidézte: az Uniport közel 300 millió forintos befektetéssel – 200 millió forint hitelből – öt községben építette ki hálózatát, a beruházás azonban már nem fog megtérülni, mivel az új adó éves szinten 800 ezer és 1 millió forint közötti összeget jelent, a hitelt még törleszteni kell, ráadásul az oszlopbérleti díjak is emelkednek. A cég mindezt nem tudja áthárítani a tévénézőkre – magyarázta a cég vezetője.

A Kossuth Rádió által megkérdezett helyiek nem tudnának többet fizetni a szolgáltatásért – derült ki a műsorból. Angyal János elmondta: a nagyobb felhősödések miatt a minden házra felszerelendő parabolaantenna nem jelentene megnyugtató megoldást, és az interneteléréshez is más rendszerekre lenne szükség.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.