hvg.hu: A 2013-as költségvetés 39 napot élt, hiszen már szerepel a parlament honlapján egy módosító javaslat az E.ON megvásárlása miatt. Mennyire lepte meg ez önt?

Bokros Lajos: Semennyire, hiszen a választások óta a kormánynak még egyszer nem sikerült a költségvetést a tervezett keretek között tartani. EP-képviselőként már többször jeleztem a hazai költségvetés vitájában a magyar parlamentben is, hogy rendre irreális előfeltételeken, képzelt növekedésen alapuló költségvetés készült. Ennek mindig az volt a következménye, hogy már az elfogadás pillanatában, és azután is többször módosítani kellett a költségvetést. Most van egyfajta pánik, mert ha ebben az évben nem sikerül hitelt érdemlően 3 százalék alá szorítani az államháztartás hiányát, akkor nem kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól, és többéves távlatban ezermilliárd forintot meghaladó uniós támogatástól eshetünk el. Ezt a kormány nem kockáztathatja meg.

hvg.hu: Mit szól az E.ON gázüzletág megvásárlásához?

B. L.: Január 15-én vendégcikkem jelent meg a Financial Times elektronikus változatában a „középjobb” Fidesz hamis konzervativizmusáról. Ebben az írásban bizonyítom, hogy nem lehet konzervatív az a párt, amelyik nemcsak az állami szabályozást, hanem magát az állami tulajdont is ennyire szereti. Miközben a szabályozásnak fontos szerepe van a piaci verseny előtt álló akadályok lebontásában, a magyar kormány ezzel szöges ellentétben jár el. Egyrészt versenytorzító akadályok sorozatát vezette be a szektorális adókkal, mesterséges magánmonopóliumokkal (pl. dohányárusítás monopóliuma) másrészt tudatosan tágítja az állami tulajdonosi szerepvállalását is. Emlékezzünk a Mol korábban orosz kézben levő részvénypakettjének megvásárlására, majd a Rába államosítására, most pedig itt van az E.ON gázüzletágának állami kézbe vétele. Ez semmiképpen nem konzervatív, hanem éppenséggel nyíltan szocialista felfogás, annak is valamiféle avítt változata, hiszen Nyugat-Európában ma már kivételes az olyan szocialista párt, amelyik az állami tulajdon bővítésében látja a jövőt.

A Fidesz államszocializmusa rengeteg kárt okoz az országnak, mert teljesen feleslegesen elpazarolja az adófizetők pénzét olyan vagyontárgyak megvételére, amelyeket a magánszektor minden kétséget kizáróan sokkal hatékonyabban tud üzemeltetni és bővítetten újratermelni. Ennek a valódi célja nyilván az, hogy az állami tulajdon folyamatos fosztogatásával a költségvetésen kívül és a társadalom demokratikus ellenőrzését kikerülve óriási mennyiségű, áttekinthetetlen pénzbevételhez lehet majd jutni, amit a jelenlegi politikai hatalom korlátlan meghosszabbítására lehet felhasználni. A populizmus csúcsa lesz majd az a javaslat, hogy a politikai pártok ne részesülhessenek költségvetési támogatásban. Erre az állami vállalatokat uraló kormánypártnak ugyanis többé nem lesz szüksége, miközben más pártok nem juthatnak többé semmilyen legális erőforráshoz. Figyeljünk erre nagyon, mert így függ össze a hazai demokrácia szétverése és az állam tulajdonosi szerepvállalása, amelyik a kormánypárt által olyannyira csodált putyinizmus magyar változata – olajjövedelmek híján.

Bokros Lajos szerint a Fidesz államszocializmusa károkat okoz az országnak

Stiller Ákos

hvg.hu: Hol billeg a legjobban a 2013-as büdzsé?

B. L.: Az alapjainál. Változatlanul nincs növekedés, sőt folytatódik a recesszió. A visszaesés tavaly több mint 1 százalékos volt. Idén a kormány 0,6 százalékos „emelkedést” vár, ami a statisztikai hibahatáron belül van. A stabilizációs intézkedések elvileg ösztönözhetnék is a gazdaság bővülését, de a magyar kormány kizárólag olyan lépéseket tett, melyek a növekedés ellen hatnak. A büntető és ragadozó jellegű szektorális adók ellene hatnak a beruházásoknak, a banki hitelezésnek, a foglalkoztatás bővítésének – tehát mindazoknak a céloknak, amiket  maga a kormány elérni kíván. A gazdaságpolitika kifejezetten ellene hat a növekedésnek. A kormány kiszámíthatatlan, csapkodó viselkedése a hazai gazdasági növekedés legfőbb gátja.

hvg.hu: A legtöbb elemző legalább egy kiigazítást vár az év során. A kormány eddigi lépései alapján meg tudná jósolni ennek az irányát?

B. L.: Nem teszek kísérletet, mert a kormány már eddig is számos meglepetést okozott az önmaga felfogása szerint unortodox, szerintem pedig ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen politikájával. Nagyon fontos a legutolsó jelző is, mert a piacgazdaságban nem a kormány teremti a foglalkoztatást, a növekedést és a jólétet. Feladata csak az, hogy olyan jelzéseket, üzeneteket küldjön a piacgazdaság autonóm szereplői felé, hogy ez utóbbiak önérdekű tevékenysége eredményezzen emelkedést, több munkahelyet, több adóbevételt és nagyobb jólétet. Nem lehet voluntarista módon, „csak az akaraton múlik” alapon előállítani a kívánatos végeredményt. A modern társadalom érzékeny képződmény, ahol a sokszínűen eltérő érdekeket számításba kell venni és össze kell hangolni, a tevékenységeket pedig ösztönözni. Ha az autonóm piaci szereplők mozgását megbénítják, akkor ebből visszaesés jön ki.

hvg.hu: Most mekkora esélyt lát arra, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól?

B. L.: Azt gondolom, hogy maga az Európai Bizottság is azt szeretné, ha végre az az egyetlen ország is kikerülne ebből, amelyik már a belépéstől fogva ez alatt az eljárás alatt van, és még egyetlen kormányának sem sikerült annyira stabil költségvetést alkotnia, ami lehetővé tette volna, hogy kikerüljünk. Márpedig ez önmagában megnövelhetné a bel- és külföldi befektetők beruházási hajlandóságát.

hvg.hu: Ön szerint Brüsszel ezt szeretné? Azt mondják, ez politikai döntés is lesz, és lehet, hogy „büntetni” akarnak majd minket egy negatív döntéssel.

B. L.: Miért lenne ez érdeke annak az Európai Bizottságnak, amelyik ezer szállal függ a tagállamok kormányaitól és önmaga nem rendelkezik a közös költségvetés fölött? Az Európai Bizottság érdeke éppen az, hogy a Európai Tanács és az Európai Parlament által elfogadott költségvetést elköltse! Miért jó a Bizottságnak az, hogy valamelyik tagország ehhez nem tud hozzájárulni? Ez ésszerűtlen feltételezés. Az Európai Bizottság nem ellenségünk, hanem a szövetségesünk, amelyik rendre jobban képviseli érdekeinket, mint maga a kormány.

hvg.hu: Milyen Brüsszelben a magyar kormány reputációja?

B. L.: Magyarország megítélése jó, a magyar nemzet iránt megmutatkozik a szolidaritás, a megértés és a magyar népet soha senki nem azonosítja a kormánnyal. Bármennyire is szeretné a jelenlegi kormány a hazával azonosítani önmagát, a felvilágosult Európában mindenki tudja, hogy ez két különböző dolog – ennek következtében igenis a kormányt teljes joggal bírálják.

hvg.hu: Mit gondol a most elfogadott uniós költségvetésről?

B. L.: Régóta egyetértek a brit, holland, német, svéd és finn állásponttal, hogy nem csak nemzetgazdasági szinten van szükség ésszerű takarékosságra, hanem az Európai Unió közös költségvetésében is. Még akkor is, ha az európai közös költségvetés az európai gazdaság méretéhez viszonyítva nagyon kicsi: mindössze nagyjából egy százaléka a 27 tagországban megtermelt jövedelemnek. (Ezzel szemben például a francia költségvetés a Franciaországban megtermelt jövedelem 57 százalékát osztja újra.) Persze ez a kis rész is csaknem ezermilliárd euró lesz az elkövetkezendő hét évben. Szerintem akkor jó a költségvetés, ha a jövőbe mutató területeken kívánatos beruházásokat részesíti előnyben. Ezért nem örülök például annak, hogy sok tagország foggal-körömmel védi az agrártámogatásokat, még ha ezen mi is nyerünk. Az a fontos, hogy az új tagállamoknak sikerült megtartani a strukturális és kohéziós alapokból folyósítandó, a felzárkózást elősegítő beruházási támogatásokat, aminek a hatékony elköltéséhez persze nemzeti szinten is felelős kormányzásra lenne szükség.

hvg.hu: Ön volt az első, aki tandíjat akart bevezetni Magyarországon, most ez a kormány is megpróbálkozott vele. Támogatná ezt a tervüket?

B. L.: Alapvetően hibás felfogás, hogy egy olyan végletekig nyitott és globális piacon, mint amilyen ma a felsőoktatás, a verseny helyett a kormány akarja kijelölni, melyik a jó egyetem és melyik nem. Ez élesen ellentmond annak, hogy a fogyasztó, a hallgató, amelyik szó szerint életre szóló döntést hoz, felelősséggel maga döntsön erről. A hazai felsőoktatás minősége finoman szólva egyenetlen. A minőség javításának legfontosabb ösztönzője a verseny, ez pedig csak akkor működik, ha nem a hatalom jelöl ki önkényesen kedvenc egyetemeket, hanem a hallgató (és a szülei) tudnak választani azon az alapon, hogy a hazai egyetemek diplomáinak értéke összemérhető a külföldiekével. Ahhoz, hogy ez így legyen, kell a tandíj. A jelenlegi kormány azért is becstelen, mert különben van már tandíj, csak nem annak nevezik. Ráadásul nem az okos, de szegény hallgatók kapnak felmentést alóla, hanem a szociális helyzet vizsgálata nélkül a jó eredményt produkálók jutnak be az államilag finanszírozott helyekre, holott szociológiai felmérések sora bizonyítja, hogy ezek elsősorban a jómódúak gyerekei. Általános tandíjrendszerre van szükség, ahol azonban az okos, de szegény diákok kapnak tandíjmentességet – ez azonban gyökeresen eltér a mai kormány felfogásától.

hvg.hu: Ilyen körülmények között hány felsőoktatási intézmény maradna ön szerint Magyarországon?

B. L.: Ez nagyon érzékeny téma, így most csak egy párhuzamot szeretnék megemlíteni: Finnországban nemrég volt egyetemi reform, az 5,5 millió lakosú országban 12 egyetem maradt. Ezek mérete nem kicsi, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy amerikai stílusú intézményirányítási rendszert hoztak létre, ahol elválik egymástól a fenntartó felelőssége, és a tanszabadság. Állami tulajdonú egyetemek esetében a fenntartói felelősség elsősorban az államé, de rájöttek arra, hogy kizárólag állami forrásokból nem lehet minőségi egyetemeket fenntartani. Ehhez kell a magántőke, és a versenyben elnyerhető nemzetközi tőke is, így az irányító testületek tele vannak egyrészt üzletemberekkel, másrészt hírneves finn és külföldi tanárokkal, akik saját presztízsüket kockáztatják azért, hogy az egyetem jól működjön.

hvg.hu: A kancellária-rendszer, amit létre akarnak hozni, mennyire vihet ebbe az irányba?

B. L.: Kérdés, mi lesz a tartalma. Az eredményes működéshez az egyetemek teljesítményen alapuló pénzügyi felelősségének megerősítésére lenne szükség: Nagy-Britanniában két éve emelték a háromezer fontos tandíjplafont kilencezer fontra – és emellett van még rengeteg állami és magántőke forrás is. Sokcsatornás rendszer kell, ahol az állami pénznek is megvan a maga szerepe, de emellett a hallgatói hozzájárulásnak, és a pályázatok révén a hazai és a nemzetközi tőkének is.

hvg.hu: Most a magyar felsőoktatás zászlóshajóitól is komoly forrásokat vonnak el – a Corvinus támogatása harmadával csökken. Mit mondanak erről az ott tanító kollégái?

B. L.: Az egész felsőoktatásból pénzt vonnak ki, pedig már így sem költünk sokat erre a területre a nemzetközi összehasonlítások alapján. Összességében öngyilkos politika a forráscsökkentés. A nem csökkenő állami forrásokat azonban sokkal kevesebb felsőoktatási intézményre kellene összpontosítani. Húsz éve folyamatosan arról beszélek, hogy hazánkban elegendő lenne maximum húsz komoly felsőoktatási intézmény, de azok egyenként több állami forrásban kellene hogy részesüljenek, és emellett természetesen magánforrásokban is. Ma is büszke vagyok arra, hogy én voltam az első miniszter Közép- és Kelet-Európában, aki bevezette a tandíjat 1995-ben. A minőségjavításhoz nélkülözhetetlen a tandíj. De a tandíj soha nem lehet a döntő forrása a finanszírozásnak. Még az üzleti főiskolákon is – amelyek tényleg nagyon vállalkozási alapon működnek – a tandíj legfeljebb az összköltség harmadát fedezi. Hát még egy olyan egyetemnél amelyik nem olyan diplomát ad, amelyik megalapozza az ember jólétét, például egy bölcsészkar, miközben persze szükség van bizonyos számú nyelvészre és filológusra is. Vagyis nálunk a kormány egész felfogása és hozzáállása rossz.

hvg.hu: Úgy tűnik, nagykoalíció állt a rezsicsökkentés mögé. Ön is támogatja?

B. L.: Egyáltalán nem. Ez az államhatalommal való súlyos visszaélés. A közüzemi vállalatok mint természetes monopóliumok árképzésében nélkülözhetetlen az állami szabályozás, de ez nem jelentheti azt, hogy az állam a költségek alá csökkenti le az árakat, mert pontosan oda jutunk vissza, amit a szocializmusban megtapasztaltunk, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt a befektetések nem térülnek meg, aminek következtében minden leépül, lerobban és lerohad a víz-, gáz- és villamosenergia-termelésben és -elosztásban. A sarcot a cégek vagy áthárítják, vagy ha nem tudják megtenni, akkor a szükséges pótló beruházásokat sem valósítják meg – megint a kommunizmushoz jutunk vissza, minden gázcső, vízvezeték és villanyoszlop elrozsdál, tönkremegy a szennyvízhálózat. Kinek jó ez? Ráadásul közgazdasági közhely, hogy minden ártámogatás szociálisan káros, mert a nagy fogyasztók, a magasabb jövedelműek járnak jól, nem pedig a szegények, akik jóval kevesebb közüzemi szolgáltatást vesznek igénybe. Igen furcsa ezért, hogy az MSZP is mellé állt ennek a vérpopulista és igen káros intézkedésnek.

hvg.hu: Egy ismerősöm azt mondta, még időben átváltja az összes forintját euróra, ha kiderül, hogy Matolcsy György lesz a jegybank új elnöke. Ön mire készül?

B. L.: Én leszek az utolsó, aki forintpánikot fog kelteni, úgyhogy erre hadd ne válaszoljak. A jegybanki pénzpolitika ésszerű és szakszerű kialakítása és megvalósítása létszükséglet a gazdaság szempontjából, és ezért tűzzel játszik az a kormány, amelyik olyan személyekben gondolkodik, akik adott esetben ezeket a nagyon szigorú és meglehetősen bonyolult szakmai összefüggéseket sem nem értik, sem nem képviselik.

hvg.hu: A kormány részéről olyan hangokat is hallani, mindegy, ki lesz az új MNB-elnök, a lényeg, hogy a kormány növekedésösztönző politikáját támogassa. Ezzel sem ért egyet?

B. L.: Nem. Én a jegybanki önállóság feltétlen híve vagyok, mert a jegybank része a gazdasági alkotmányosságnak, miközben persze demokratikus ellenőrzésnek érvényesülnie kell a jegybank fölött. Mario Draghi, az EKB elnöke is minden hónapban ott van az EP gazdasági és monetáris bizottsága előtt, jövő hétfőre én is megkaptam a lehetőséget, hogy kérdést tegyek fel neki. A modern gazdaságban a jegybank része a fékek és ellensúlyok rendszerének, alapvető szerepe van a kormány politikájának ellensúlyozásában, kiegyensúlyozásában.

hvg.hu: De azzal, hogy egy autonóm jegybank is folytathat olyan monetáris politikát, ami segíthet egy kormánynak, maga is hozzájárulhat a gazdaság élénkítéséhez, egyetért?

B. L.: Attól függ, mit értünk ez alatt. Ha egy válság sújtotta országban, ahol nincs infláció, a jegybank alacsonyan tartja a kamatokat, az rendben van. De az EU-ban tavaly nálunk volt a legmagasabb a pénzromlás üteme – ilyen körülmények között nem teheti meg a jegybank, hogy minden határon túl csökkenti a kamatokat, mert egy teljesen nyitott gazdaságban a kamatok változtatása rögtön hat az árfolyamra is. Vagyis ha csökkentjük a kamatokat, és a forintbefektetések nem lesznek vonzóak, akkor csökken irántuk a kereslet, akkor az emberek inkább kifektetnek majd a forintból, mint befektetnek, ami az árfolyamot tovább rontja. Márpedig a magyar államadósság több mint fele, a magánadósságnak pedig csaknem harmada külföldi devizában van. Az árfolyam drámai romlása pedig életveszélyes lenne.

hvg.hu: Sorra alakulnak a kormányt megbuktatni kívánó szervezetek, összefogások. Ön mikor dönt arról, hogy zászlót bont, vagy csatlakozik valamelyikhez?

B. L.: Létrehoztunk egy előkészítő bizottságot, amelyik aktívan vizsgálja annak lehetőségét, hogy érdemes-e, lehet-e, van-e igény Magyarországon egy nemzeti elkötelezettségű, európai szabású, szabadelvű-konzervatív párt létrehozására.

hvg.hu: Mikor derül ez ki?

B. L.: Ha részt akarunk venni a 2014-es választásokon, akkor hamarosan döntenünk kell.

hvg.hu: Amennyiben zászlót bontanak, ön az önálló indulást preferálná, vagy esetleg becsatlakoznának valamelyik összefogásba?

B. L.: Rövid távon elkerülhetetlenül a legfontosabb politikai feladat a fékek és ellensúlyok egyensúlyára épülő alkotmányos jogállamot feldúló, a magyar gazdaságot tönkretevő, a hazai társadalmat szétszakító, megroppantó, végzetesen legyengítő, a felzárkózás helyett a további leszakadást előidéző Fidesz-kormány megbuktatása. Ehhez mindenképpen a demokratikus erők teljes összefogására van szükség. Ezen belül és ezen túlmenően nyilván nem lehetetlen, sőt kívánatos is a különböző értékeket valló és érdekeket képviselő demokratikus politikai pártok önálló arculatának kialakítása és megőrzése.