szerző:
hvg.hu

"A magyar gazdaságban öt mutató rendben van, egy nincs, és ez a növekedés. 2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye" - mondta el Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjújában. Orbán azt mondta, Balog Zoltán maga kezdeményezte a változásokat az Emberi Erőforrás Minsiztréiumban.

"Érdekes héten vagyunk túl" - jelentette ki Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjújában péntek reggel a brüsszeli EU-csúcsról, hozzátéve: még nem volt olyan felelősség a vállán, hogy "hét évre előre kell dönteni". "Az elmúlt két évben Magyarország olyan változásokat hajtott végre, hogy tudtuk növelni a támogatásokat" - mondta a miniszterelnök.

"Szövetségeseket kellett találni, két éve elkezdtük szisztematikusan felépíteni a szövetségeket, például agrárügyekben, de csak az tud érdekérvényesíteni, aki kiáll magáért. A mindenre bólogató, konfliktusokat a szőnyeg alá söprő, létezésért is elnézését kérő külpolitika nem célravezető" - fogalmazott.

Elmondta: 480 milliárd forint direkt támogatást kapnak majd a magyar gazdák. "Ez a direkt támogatás ha esik, ha fúj megérkezik" - jelentette ki. Orbán hozzátette, ezúttal sikerült elérni, hogy a magyar gazdák ugyanannyi támogatást kapjanak, mint a nyugat-európaiak is, ezért nem kerülnek emiatt versenyhátrányba.

©

"Brüsszellel a költségvetésről vannak számítási vitáink, az EU szerint vannak olyan elemei a költségvetésnek, amelyek bizonytalanok, főleg bevételi oldalon - nem hiszik el, hogy ilyen gyorsan megvalósul az e-útdíj rendszer, és hogy ilyen gyorsan bekötik a pénztárgépeket az adóhivatalhoz" - mondta Orbán Viktor, aki jó esélyt lát arra, hogy nyáron megszűnik a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen. Kiemelte: szerinte "7-8 éven keresztül Magyarország folyamatosan átverte a tárgyalópartnerét, ezért először el kell érni, hogy készpénznek vegyék, amit mondunk".

Rekordközelben az államadósság

A rekordközeli szintet elérő államadóssággal kapcsolatban Orbán kijelentette: "az hullámzik, azt nem érdemes nézni", szerinte az éves adatok számítanak, és "éves szinten mi tagja vagyunk annak a kivételes öt országnak, ahol csökkent az államadósság". "Nekem meggyőződésem, hogy ha csökkentjük az államadósságot, akkor lehet növekedést is elérni. Szerintem a kettő nem zárja ki egymást, de 2012-ben kettévált a két dolog, az államadósságot csökkentettük, de növekedést nem sikerült elérnünk" - jelentette ki. Orbán hozzátette, ez egy közgazdasági vita, ő azonban azok közé tartozik, akik szerint nem adósságból kell finanszírozni a növekedést.

"Szívesen megállapodtunk volna az IMF-fel, ha tudtunk volna" - mondta Orbán, aki elmondta, volt egy vita arról, hogy Magyarország képes-e megállni a saját lábán az IMF nélkül is, és hogy van-e bizalom a magyar gazdaság iránt. "A vita eldőlt: Magyarország képes megállni a lábán, és Magyarország iránt óriási a bizalom, mert kétmilliárd dollárnyi kötvényt akartunk kibocsátani és 12 milliárdnyit akartak megvenni, biztosnak és kiszámíthatónak látják az országot. Az az állampapír, amit hatszorosan jegyeznek túl, az nem minősül bóvlinak, mert bóvliért nem szoktak az emberek sorban állni" - fogalmazott a miniszterelnök.

A GDP csökkenéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: "az európai válság elvitte a magyar növekedést". "A magyar gazdaságban 5 mutató (államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás) rendben van, egy nincs, és ez a növekedés. 2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye. Azt várom a gazdasági minisztériumtól, hogy beindítson olyan programokat, amelyek segítik a növekedést. Most például tízmilliárdos munkahelyteremtő támogatást kapnak a kkv-k" - tette hozzá.

©

Orbán megemlítette, hogy a növekedést szolgálja a 2013 elején megindult munkahelyvédelmi akcióterv, a közfoglalkoztatás növelése, valamint a nagy befektetőkkel a megállapodások megkötése is. "Ami a legfontosabb, hogy be fogjuk indítani a hitelezést a vállalkozásoknak" - ígérte Orbán.

Balog egyedül dönt az államtitkárokról?

Az Emberi Erőforrás Minisztérium államtitkárainak cseréjéről Orbán azt mondta, nem tud kormányátalakításról, mert az azt jelentené, hogy a minisztereket cserélnék le. "A magyar kormányban az államtitkárokról a miniszterek döntenek, elég nagy az önállóságuk" - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter néhány hónapja azzal kereste meg, hogy szeretne változásokat az Emmiben, de nem személyi hanem munkaszervezi kérdések miatt, ugyanis sokat kell majd tárgyalni a felsőoktatásról a kerekasztal létrehozása miatt, és ezért kell egy külön felsőoktatási államtitkár. "Most zajlik az oktatási reform, ennyi munkát egy ember nem tud kezelni, indokolt volt a Balog minsizter úr kérése, hogy legyen külön felsőoktatási államtitkár" - mondta Orbánt.

A hallgatói szerződésekkel kapcsolatban Orbán azt mondta, az alkotmányba azt írják bele, hogy a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha a felsőoktatáshoz támogatást ad, akkor cserébe várnak valamit. "Ez egy jogos alkotmányos igény" - mondta a miniszterelnök.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megvizsgálta a hatóság a Telekom két mobilinternetes díjcsomagját, és kiderült, változtatni kellene rajtuk

Megvizsgálta a hatóság a Telekom két mobilinternetes díjcsomagját, és kiderült, változtatni kellene rajtuk

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek

Neymar haverjai több ezer eurót kapnak havonta, hogy főállásban a haverjai legyenek

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

És akkor kiderült, hogy Kisvárdán még mindig nincs elég focipálya

És akkor kiderült, hogy Kisvárdán még mindig nincs elég focipálya

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

Levizsgáztatják a kínai állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából

Levizsgáztatják a kínai állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából