Vissza a jövőbe: már 1999-ben is erről beszélt Orbán
Az államadósság még mindig ellenség, a munkanélküliségre pedig ma is csak a nagyszabású közmunka jelenthet gyógyírt. Pénteken immár 15. alkalommal értékeli az ország helyzetét Orbán Viktor. Ebből az alkalomból elővettük az első, 1999-ben elmondott beszédet. Ebből kiderül, hogy az ország sok tekintetben egy helyben járt az elmúlt tizennégy évben, vagy legalábbis a kormányfő még mindig ugyanazokat a csatákat vívja, mint az ezredforduló előtt.
„Valóban, régi vágya Magyarország polgárainak, hogy mindarról, amit a kormány tagjai egy-egy évben megvalósítanak, arról, amit az elkövetkezőkben terveznek és arról, hogy mindezt milyen megfontolásból teszik, mihamarabb – és lehetőleg minél pontosabban – az ország polgárai első kézből értesüljenek. Mindeddig magam is hiányoltam az effajta beszámolókat.”
Orbán Viktor miniszterelnök 1999-ben mondta el az első, úgynevezett országértékelő beszédét, amelyet azóta egyszer sem hagyott ki, ellenzéki vezetőként is sort kerített rá minden februárban. Ezeket a – hivatalosan a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartott – beszédeket mindig nagy érdeklődés övezi, a politikai szövetségesek és ellenfelek, az elemzők és az újságírók is ezekből a szövegekből próbálnak következtetni Orbán terveire, a következő évben folytatandó stratégiára.
Idén február 22-én, pénteken lesz az országértékelés, az utóbbi években már szokásosnak mondható helyszínen, a Millenáris parkban – ahol néhány hete az Orbán kihívójának szerepére bejelentkező Bajnai Gordon volt kormányfő is hasonló beszédet mondott. Ebből az alkalomból visszaidézzük az első, 1999-es beszéd néhány mondatát, hogy lássuk, haladt-e előre az ország az elmúlt 14 évben. Hiszen az országértékelés olyan, „mint amikor a szülők kis vonással jelzik az ajtófélfán, mennyit nőtt, gyarapodott gyermekük, hogy összehasonlíthassák azt az előző években odakerült vonalakkal”.
Aminek örülünk
„A legörvendetesebb és egyben legmegnyugtatóbb esemény, amely előttünk áll az, hogy sok év előkészület után végre valóban ott leng majd a magyar zászló Brüsszelben, a NATO központjában. Megszületett a döntés: márciustól Magyarország az Észak-atlanti Szövetség teljes jogú tagja. Magyarország mindig arra törekedett, hogy egyenrangú félként részese legyen egy nyugati védelmi rendszernek.”
1999 óta nagyot fordult a világ, és Orbán is változtatott korábban egyértelműen nyugati, európai és atlanti orientációján. Először a 2010-es országértékelőben mondta ki, hogy „a világgazdaságban keleti szél fúj”, vagyis a globalizáció iránya megfordult, aminek a Kelet a fő haszonélvezője. Ismét kormányra kerülve meg is hirdette a „keleti nyitás” politikáját, aminek jegyében – a remélt gazdasági haszonért a korábbi elveket is feladva – igyekszik jó viszonyt ápolni Oroszországgal, Kínával, Törökországgal, Azerbajdzsánnal, az arab világgal és a közép-ázsiai államokkal is.
Nézze meg galériánkat az évértékelőkről!
Ennek a nyitásnak egyelőre sok szimbolikus, de kevesebb kézzelfogható eredménye van. Például 2011 nyarán Budapestre látogatott Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, és több gazdasági jellegű megállapodás is született, de a kínaiak nem szálltak be az új magyar légitársaság megalapításába, és a repülőtéri gyorsvasút is várat magára. A HVG hetilap értesülése szerint Orbán nemrég Moszkvában megállapodott egy hatalmas hitelcsomagról, de ezt hivatalosan tagadták.
„Bár a közgazdászok elemzései, tanulmányai a magunkfajta laikusok számára nem mindig érthetőek, annyit mindenképpen szeretnék itt elmondani, hogy a gazdaság fő mutatói 1999-ben rendkívül kedvezően alakulnak majd.”
Orbánnak igaza volt, hiszen 1999-ben 3,2 százalékkal, 2000-ben pedig 4,22 százalékkal bővült a gazdaság, és ezekben az években jelentősen csökkent a munkanélküliség is. A lendület kitartott egészen 2006-ig, hiszen ezekben az években végig 3 százalék felett volt a GDP-növekedés (amit persze részben hitelből finanszíroztak az egymást követő kormányok). Azóta viszont sehogy sem sikerült újra beindítani a gazdaságot: 2011-ben 1,6 százalék volt a növekedés, 2012-ben viszont 1,7 százalékos volt a visszaesés, és 2013-ra sem számíthatunk sok jóra.
A miniszterelnök megpróbálta kisebbíteni a kedvezőtlen adatok jelenőségét, amikor múlt pénteken a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: „az európai válság elvitte a magyar növekedést", de öt másik, fontos gazdasági mutató (államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás) rendben van. „2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye” – mondta Orbán, aki várhatóan az országértékelő beszédben is kitér majd a gazdasági növekedés problémájára.
A tandíjról és a recesszióról |
Orbán Viktor a 2008-as évértékelő beszédében beszélt részletesen a tandíjról – nem véletlenül, két héttel később tartották a népszavazást ennek eltörléséről „Ha új iskolát nyitunk, ha harmincezerrel több fiatal kezd tanulni a felsőoktatásban – ez jövő, ez siker. Ha iskolákat zárnak be, ha harmincezerrel kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba – no, ez kudarc, ez a semmibe vezető út” – mondta, hozzátéve: „a helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről. (…) Gondoljanak bele abba, mit érezhet ma egy diplomás házaspár, vagy mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj”. Ezért azt javasolta: „tegyük félre a tandíjról szóló, időnként egyébként megokolható elméleti és erkölcsi vitákat, és amíg nem leszünk Európa legokosabb és legképzettebb nemzete, addig ezt a vitát ne is vegyük elő újra”. Bár ekkor már recesszióba csúszott az ország, a gazdasági növekedés – illetve a csökkenés – marginális részt kapott az országértékelőkből. 2008-ban például csak annyit mondott ezzel kapcsolatban a Fidesz elnöke, hogy „mi a növekedésben bízunk, nem az egyre vékonyabb szeletekben; az egyre nagyobb kenyérben hiszünk. Mi hisszük, hogy nem a mai kenyeret kell másképpen szeletelni, hanem az országnak kell nagyobb kenyeret sütni. Ez a növekedés programja. Hisszük, hogy a gazdasági növekedés teszi sikeressé az országot”. Két évvel később, immár a választási kampány részeként tette fel a költői kérdést: „Gyorsult-e a gazdasági növekedés? Nem. Folyamatosan lassul, és nagyjából két éve teljesen leállt a magyar gazdaság növekedése. A teljesítmény romlik, és a kormány további romlással számol. Fogalma sincs, halvány ötlete sincs, hogyan kellene megindítani a gazdasági növekedést”. A kormányváltás óta a GDP-adatok egyre rosszabbak, tavaly 1,7 százalékkal csökkent a bruttó nemzeti termék, az utolsó negyedéves adat mínusz 2,7 százalék volt. |
„Mégis, nagyon fontosnak érzem, hogy tisztában legyünk vele: a gazdaság biztató állapota ellenére a költségvetés helyzete továbbra is kedvezőtlen. (…) Költségvetésünk bevételi oldala ugyan komoly javulást mutat, de kiadásainkat még mindig nem fedezi. Kiadásainkat még mindig nem tudjuk fedezni, mert tovább kell cipelnünk hátunkon a múltat, a korábbról maradt hatalmas államadósság súlyát.”
Az 1999-es beszéd fenti részlete alapján úgy tűnhet, mintha 14 év óta egy helyben járnánk, hiszen Orbán szerint akkor és ma is a „korábbról maradt” államadósság a legfőbb akadálya a fejlődésnek. Második kormányzása 2010-es kezdete óta a miniszterelnök folyamatosan az államadósság elleni harcról beszél, ennek csökkentése érdekében még a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat is államosították. A harcban azonban a friss adatok szerint vesztésre áll a kormány: januárban majdnem történelmi csúcs, 21 187 milliárd forint volt a magyar állam adóssága.
Orbán a múlt héten a Kossuth Rádióban ezt az adatot is igyekezett bagatellizálni, mikor azt mondta: "az hullámzik, azt nem érdemes nézni", vagyis szerinte csak az éves adatok számítanak, az évköziek nem. „Éves szinten mi tagja vagyunk annak a kivételes öt országnak, ahol csökkent az államadósság” – mondta a kormányfő, akinek meggyőződésem, hogy akkor is lehet növekedést elérni, ha csökkentjük az államadósságot. „Szerintem a kettő nem zárja ki egymást, de 2012-ben kettévált a két dolog, az államadósságot csökkentettük, de növekedést nem sikerült elérnünk" – fogalmazott.
„Az oktatásra összesen 34 százalékkal fordítunk ebben az évben többet, mint amennyi az elmúlt évben rendelkezésre állt. A pedagógusok kiemelt béremelést kapnak (…) A tengeri kígyóként húzódó egyetemi integrációt 1999-ben lezárjuk, új korszakot nyitunk a magyar felsőoktatás történetében: egy ötvenmilliárd forint értékű ötéves átfogó fejlesztési programot indítunk el ebben az évben. 1999-ben lezárjuk a Nemzeti Alaptantervről szóló vitákat, és ennek szellemében benyújtjuk a közoktatási törvény módosítását.”
Az oktatás területén is úgy tűnik, mintha nem jutott volna sehová az ország az elmúlt 14 évben: a pedagógus-életpályamodell – benne egy jelentős béremeléssel – idén szeptemberre van beígérve, de még tavaly év végén is bizonytalan volt, hogy nem halasztják-e el. 2010 után a kormány ismét belevágott a Nemzeti alaptanterv átírásába. Azóta elkészültek ez alapján az úgynevezett kerettantervek, amelyekből kiderül, hogy alsó tagozaton egyáltalán nem lesz idegennyelv-oktatás és informatika, felső tagozaton pedig kevesebb idő jut a természettudományos tárgyakra és az informatikára.
A felsőoktatásban a kormány előbb részösztöndíjas rendszer néven gyakorlatilag tervbe vette a fizetős felsőoktatás, vagyis egyfajta tandíj bevezetését, majd a tiltakozások hatására visszakozott. Az intézmények költségvetési támogatását viszont így is jelentősen megvágták. Egyelőre csak zárt körben, de ma már az sem tabu, hogy további integráció következik, ami vidéki főiskolák megszűnéséhez vezethet. Továbbra is tart a tiltakozás az úgynevezett röghöz kötés miatt, mivel a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy az állami ösztöndíjas hallgatók ne mehessenek külföldre dolgozni.
„Tíz éve birkózunk mindannyian a tömeges munkanélküliséggel. Emberek százezreinek nincs munkája Magyarországon. Az eddigi segélyezés nem bizonyult megfelelőnek a probléma megoldására. A mostani kormánynak az a célja, hogy segély helyett inkább esélyt teremtsünk a munka világába való visszatérésre. Ezért 1999-ben az árvízvédelmi gátak építését javarészt közmunkából oldjuk meg. 1999-ben új közmunkaprogramot dolgozunk ki, amelyet a következő költségvetési évben jelentős támogatással megvalósítunk.”
Amikor 1999-ben Orbán a munkanélküliséggel birkózott, akkor még csak 7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami a következő években még tovább csökkent, és csak 2005-ben indult növekedésnek, és 2009-ben ugrott hirtelen 10 százalékra, mára pedig 10,8 százalékra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1999-ben az aktivitási arány jóval alacsonyabb volt: a foglalkoztatottak és a regisztrált munkanélküliek összesen a 15-64 éves lakosság 59,6 százalékát tették ki, míg ma a 64,8 százalékát, ami egyértelmű javulás.
A javuló aktivitási adatokban már benne vannak azok, akik a jelenlegi kormány szigorításai miatt kikerültek a nyugdíjasok soraiból, illetve a segélyezés szigorítása miatt bejelentkeztek álláskeresőnek, így már nem passzívnak, hanem aktívnak számítanak. A munkanélküliségi adatok egyébként még rosszabbak is lehetnének, csak a közfoglalkoztatásban részt vevő legalább százezer ember javítja valamennyire a statisztikát. E tekintetben tehát Orbán 14 éve nem talált ki új receptet, a nagyszabású, tömeges közmunkában véli megtalálni az ellenszert.