Eltűnhetnek a régi sárga BKV-villamosok

Lezárult egy korszak a fővárosi villamosközlekedésben: a BKV nagyobb tételben leselejtezné ipari csuklós villamosait – közölte az iho.hu közlekedési portál.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltűnhetnek a régi sárga BKV-villamosok

A fővárosban már százhárom, hannoveri eredetű TW6000-es rója a síneket, kapacitásuk már a kiadandó járműmennyiség fölött van – írja az iho.hu.

A Ganz csuklósokra egyre kevesebb szükség van, a Száva kocsiszínben már csak néhány tartalékkocsi áll bevetésre készen, ha mégis valami probléma lenne az importkocsikkal. A csuklósok két hagyományos (2-es, 24-es) pesti vonalat leszámítva Budára, Kelenföld és Budafok kocsiszínbe koncentrálódnak, zömük félreállítva várja sorsát – tette hozzá a portál.

A BKV nyáron tizenöt öreg, a forgalomban már részt nem vevő Ganz csuklósát selejtezné le. A legidősebb példányok ebből a sorozatból a hatvanas évek végén készültek, a nullszéria 1967/68 fordulóján kezdte üzemét.

A hírek szerint ez a mostani selejtezés még csak az első hullám: amennyiben érvényes pályázatok érkeznek a nemrég kiírt villamostenderre, és sikerül a jelentkezők valamelyikével szerződést kötni, további tizenöt Ganz csuklós villamos állományból törlése várható.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.