Hudák Andrea közölte: a település Bányász utcájában lévő ház beépített tetőtere és tetőszerkezete égett. Személyi sérülés nem történt. Három embert önkormányzati lakásban helyeztek el.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete Nyékládházán
Három embert költöztettek ki abból a nyékládházi családi házból, amelynek palaborítású tetőszerkezete leégett hétfő késő délelőtt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.