Felesége halála után a fiát kezdte bántalmazni

Az 52 éves férfi a felesége halála után a gyermekét kezdte bántalmazni, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol.

  • hvg.hu

Eljárás indult egy 52 éves öcsödi férfi ellen, aki a gyanú szerint rendszeresen agresszívan viselkedett és hangosan veszekedett feleségével kiskorú fiú gyermekük előtt, majd több ízben bántalmazta az asszonyt fiuk szeme láttára - olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Miután az apa - felesége halála miatt - magára maradt gyermekével, gyakran bántóan lépett fel a gyermekkel szemben. A családban lévő veszekedések, kiabálások mindennapossá váltak. Az apa viselkedése már a fiú erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődését veszélyeztette, fokozta a gyermek súlyos gyászát, és annak feldolgozását nehezítette - olvasható a közleményben.
 
Az apát a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben a rendőrök igazságügyi pszichológus szakértőt rendeltek ki, melynek véleménye alátámasztotta a nyomozó hatóság megalapozott gyanúját.
 
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság a férfi ellen indított nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal 2013. augusztus 16-án megküldte az illetékes Kunszentmártoni Járási Ügyészségnek.
..

Hozzászólások