szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hamis vád gyanújával feljelentést tett Schiffer András ellen a Sukoró-ügyben vádlott Császy Zsolt, amiért az LMP-s politikus még 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, akit az ügyészség később – más miatt – meg is gyanúsított, de vádat nem emelt ellene a kaszinóberuházás előkészítésével összefüggésben – írta a Népszava.

A lap keddi számában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatójának augusztus végi, a Fővárosi Törvényszék elnökének címzett feljelentéséből idézik: Schiffer András 2009. október 6-án tett feljelentést az ügyészségen.

Abban hivatkozott a sukorói King’s City beruházói és Gyurcsány Ferenc közötti megbeszélésről kiszivárgott emlékeztető, illetve a beruházást kiemeltté nyilvánító kormányrendelet közötti összefüggésre és azt állította, hogy az akkori kormányfő jogtalan előnyt biztosított a találkozón részt vett befektetői körnek, ezáltal elkövette a hivatali visszaélés bűntettét.

Gyurcsány Ferencet ugyan 2011 őszén a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) meggyanúsította hivatali visszaéléssel, de nem a Schiffer feljelentésében foglaltak alapján, hanem ettől eltérő tényállásra hivatkozva. A vádhatóság arra építette a gyanúsítást, hogy a kérdéses, a parlamentben tartott találkozón a projekt támogatása Gyurcsány részéről az „utasítás jellegét mutatta”. Tavaly júliusban végül nem emeltek vádat ellene.

A Schiffer eredeti feljelentése alapján indult eljárást a KNYF 2012. április 7-én lezárta anélkül, hogy az abban foglaltak alapján Gyurcsány Ferencet meggyanúsította volna, majd július 20-án meg is szüntette a nyomozást.

Császy Zsolt szerint Schiffer András hamisan vádolta Gyurcsány Ferencet, ráadásul „a későbbiekben sem tanúsított semmi olyan magatartást, ami alapján a hivatkozott feljelentését tévedésnek tekintette volna”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!