A hó végéig kell igazolnia 10 ezer tagot Iványi Gábor egyházának

Szeptember 30-ig kell igazolnia az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé az egyházi jogaitól még 2011-ben megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, hogy legalább 10 ezer taggal rendelkezik – írta a Népszava.

  • MTI MTI
A hó végéig kell igazolnia 10 ezer tagot Iványi Gábor egyházának

A lap szerdai számában Iványi Gábor emlékeztetett: egyházi státusukat a kormányzat a mai napig annak ellenére sem állította helyre, hogy elvételének alkotmányellenességét 2013-ban az Alkotmánybíróság megállapította. A parlament ehelyett egyrészt módosította az alaptörvényt, másrészt tovább szigorította az egyházi jogállás megszerzésének feltételeit.

A lap ismertetése szerint az egyházügyi törvény júniusi módosításában a „bevett egyházként” való elismerés kritériumai között a vallási szervezet minimális taglétszámát, az ország lakosságának legalább 0,1 százalékában, vagyis mintegy 10 ezer főben határozták meg.

A hatályos jogszabály értelmében az Országgyűlés akkor sem köteles elismerni az adott vallási közösséget egyházként, ha rendelkezik 10 ezer fős taglétszámmal.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.