szerző:
hvg.hu

Felelősségre vonja a Katasztrófavédelem azt a kollégáját, aki szabálytalanul parkolva vásárolt laptopot – számolt be a Blikk.

A járdán parkolva ugrott be laptopot venni a Katasztrófavédelem egyik kollégája – számolt be a Blikk.

"Pénteken, az egyik Árpád utcai számítástechnikai üzletben esett meg a furcsa eset" – írta a lapnak a szemtanú, aki fotót is készítette az esetről.

"A bolt előtti járdán egyszer csak lefékezett a katasztrófavédelem kisbusza, és amíg két egyenruhás a kocsiban várakozott, egyik kollégájuk halálos nyugalommal válogatott a boltban a laptopok között. Sikerült is meglelnie a tökéletes darabot, amit sorban állás után annak rendje és módja szerint kifizetett a kasszánál, majd távozott" – folytatta a történetet a neve elhallgatását kérő szemtanú.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon kiderítették: a kocsi és személyzete fővárosi szervezetükhöz tartozik.

"Az eddigi vizsgálatok szerint igazgatóságunk szolgálati járműve járó motorral, sofőrrel a volánnál néhány percig szabálytalanul parkolt. Részünkről hangsúlyozott elvárás, hogy munkatársaink az előírásokat betartsák. Éppen ezért részletesen kivizsgáljuk az ügyet és felelősségre vonjuk az érintetteket" – közölte Kisdi Máté, fővárosi katasztrófavédelmi szóvivő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

Mindenük odaveszett, mikor leégett a házuk

500 ezer forint alatti négyzetméteráron nem is nagyon érdemes budapesti lakásra számítani

500 ezer forint alatti négyzetméteráron nem is nagyon érdemes budapesti lakásra számítani

Trump meghívást kapott Phenjanba

Trump meghívást kapott Phenjanba

Irán tagadja, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Irán tagadja, hogy ő áll a szaúdi dróntámadások mögött

Jókora zavar volt a Nemzeti Választási Iroda honlapján

Jókora zavar volt a Nemzeti Választási Iroda honlapján

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel

Kínában több, mint a kétszeresére nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel