szerző:
MTI

Megkapta a 4-es metró Kálvin téri állomása is a hatóságoktól a használatbavételi engedélyt, ezzel hétre nőtt azon állomások száma, amelyeket használatba vehet az üzemeltető.

A Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a DBR Metró Projekt Igazgatóság hétfői, közös közleményében azt írta: ezen a ponton kapcsolódik össze a 3-as és 4-es metró, így gyors eljutási lehetőséget kínál majd Dél-Buda és Észak-Pest, valamint Dél-Pest között. 

Az egyik legnagyobb mérnöki kihívást ez a keresztezés jelentette: a 4-es vonal alagútja a 3-as alagútja fölött helyezkedik el. A projektben teljesen átépült a meglévő aluljárórendszer és a felszín is, az állomás megépítését nemcsak a környező épületek, illetve a téren található, külön talapzatmegerősítést is igénylő református templom közelsége nehezítette, hanem az is, hogy az állomás dobozszerkezetét Budapest egyik legforgalmasabb közúti csomópontjában kellett kialakítani korlátozott, de folyamatosan fenntartott forgalomban.

A Kálvin téri metróállomás teljes hossza 83 méter, a peronszint mintegy 22 méter mélyen van a földfelszín alatt, egyik érdekessége, hogy aluljárószintjének üvegmozaik burkolata Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művének egyik kotta-, illetve szövegrészletét ábrázolja raszterpontokra bontva. Különleges még az állomás látszóbeton gerendaszerkezete, amelyet az átadás után reflektorokkal világítanak meg.

Legutóbb, december 20-án két állomás, a Móricz Zsigmond körtéri és a II. János Pál pápa téri kapta meg a használatbavételi engedélyt. Korábban a Rákóczi téri, a Bikás parki (korábbi nevén Tétényi úti), az újbuda-központi, valamint a Szent Gellért téri állomás kapta meg az engedélyeket.

Pesti Imre budapesti kormánymegbízott hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, tíz állomásából nyolcnak már megvan a használatbavételi engedélye, további kettő, a Fővám tér és Kelenföld vasútállomás január közepén kapja meg. A Keleti pályaudvari állomás engedélyét most szövegezik a szakemberek, az keddre elkészül - tette hozzá.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Pápai Joci nyerte A Dal második elődöntőjét

Pápai Joci nyerte A Dal második elődöntőjét

Videó: Szigonnyal lövöldöztek a britek az űrben, és jó okuk volt rá

Videó: Szigonnyal lövöldöztek a britek az űrben, és jó okuk volt rá

Tetemes adósságot kell az idén Ukrajnának visszafizetnie

Tetemes adósságot kell az idén Ukrajnának visszafizetnie

Bernie Sanders indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson

Bernie Sanders indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson

Hét új dalt írt Curtis az elvonón

Hét új dalt írt Curtis az elvonón

Timmermans beleszaladt a Vadhajtásokba:"No, no, no! From the people say, not government media!"

Timmermans beleszaladt a Vadhajtásokba:"No, no, no! From the people say, not government media!"