szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elháríthatatlan volt a két közmunkás halálával járó gázolás – közölte Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint ugyan minden szabályt betartottak, mégis utasítja az illetékeseket, hogy vizsgálják meg munkavédelmi szempontból a közfoglalkoztatottak munkavégzési feltételeit és intézkedjenek.

Három, árkot takarító közmunkás nőt gázolt el egy autó a 4206-os úton Karcag közelében pénteken. Ketten a helyszínen meghaltak, társuk könnyebben sérült.

A szocialista Nyakó István szerdán a Belügyminisztérium fővárosi épülete előtt újságírókkal közölte, kedden nyílt levélben fordult Pintér Sándor miniszterhez, kérve, segítsen az elhunytak hozzátartozóinak, a tárca tekintse őket saját halottjainak, hiszen munkavégzés közben hunytak el. Kordás László, a Közmunkás Szakszervezet főtitkára ugyanott arról beszélt: nem elfogadható, hogy a minisztérium különbséget tesz a munkavállalói között, hiszen ha a tárca fennhatósága alá tartozó szervezet munkavállalóját ilyen tragédia éri, máskor rögtön saját halottjának nyilvánítja őt a Belügyminisztérium.

Pintér Sándor levelében azt írta: az elhunytak munkaadója a Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság volt, amely az elsődleges intézkedéseket megtette. Az elhunytak családját negyvenezer-negyvenezer forintos gyorssegélyben részesítette, az illetékes szakaszmérnökség épületére kitűzték a fekete zászlót, a vízügyi igazgatóság vezetője pedig levélben fejezte ki részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. Ezen felül az igazgatóság hozzájárul a temetési költségekhez, és a családok szociális helyzetére figyelemmel segítséget fog adni a gyermekekről történő gondoskodásban is – tette hozzá.

Pintér Sándor azt írta: a tragikus kimenetelű baleset és a közfoglalkoztatott vízügyi dolgozók halálának hírét megrendüléssel fogadta. Kiemelte: sajnos a közterületen, a közutak térségében végzett munka magában hordozza a balesetveszélyt. Ez nem függ az érintett dolgozó jogállásától, személyes körülményeitől. "Jelen esetben is megvolt a szükséges óvatosság, a munkavédelmi oktatás megtörtént, a balesetvédelmi szabályok betartásáról gondoskodtak, és a munkavállalók magatartása is megfelelő volt" – hangsúlyozta a belügyminiszter.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!