Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja még a héten kezdeményezi a testület ülésének összehívását, hogy a bizottság tagjai megvizsgálhassák: az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megegyezik-e a témában készült többi dokumentummal.
A kormánypárti politikus erről hétfőn, az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott. Azt mondta: a sajtóban pénteken, anonimizált formában ismertetett, 2009-ben készült jelentések összegző dokumentumok, és semmiképpen sem mondhatók hamisnak.
Kocsis Máté ezzel azokra a baloldali kritikákra válaszolt, amelyeket korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök fogalmaztak meg. A fideszes politikus szerint a nyilvánosságra hozott jelentések a szocialista kormányok idején készültek, a bizottsági ülésen pedig az ellenzéki politikusoknak is lehetőségük lesz megbizonyosodni a valódiságukról. Megjegyezte, a jelentések egy részét adatvédelmi és személyiségi jogok miatt takarták ki, de ez a szöveg lényegét nem változtatja meg.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az őszödi beszéddel kapcsolatban nem a nyilvánosságra kerülés jelenti a problémát, hanem a Gyurcsány Ferenc által elmondottak, amelyekből az derül ki, hogy az akkori miniszterelnök becsapta a választókat a 2006-os kampányban.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal előző héten a honlapján hozott nyilvánosságra anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.