Egy egész pesti iskola retteg a hatodikos Lacitól

Egy XVII. kerületi iskolában vizsgálódik az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a rendőrség is. Egy hatodikos diák terrorjától szenved a többi gyerek és a tanárok is.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy egész pesti iskola retteg a hatodikos Lacitól

Osztályfőnöke egyszer kétezer forintot adott a hatodik osztályos V. Lászlónak, hogy ne menjen iskolába, és erről az igazgató is tudott. A XVII. kerületi iskola diákja olyan mértékben terrorizálja társait, hogy az osztálytársak szülei összefogtak, és addig nem engedik iskolába a gyerekeiket, míg meg nem oldják a problémát az iskola felelősei – adta hírül a Blikk kedden.

A gyerek rendszeresen sörrel és cigarettával megy iskolába, osztálytársait kifosztja, pénzüket elveszi és veréssel fenyegeti őket, ha nem visznek neki ajándékot.

Hoffmann Rózsa közoktatásért felelős államtitkár a múlt pénteken vizsgálatot rendelt el az ügyben. A lap értesülése szerint a tankerület bevonta az ügybe a gyámhivatalt és a rendőrséget is.

Az igazgató a lapnak elismerte, hogy több hónapja küzdenek a problémával, de egyebet nem kívánt elárulni. Egy osztálytárs azt mondta, hogy az egyik fiú félelemből mindig Lacinak adja a zsebpénzét. A farsangi mulatságra az egyik tanár nem engedte be az ádáz gyereket, és az illető autójának kerekét még aznap este kiszúrták.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.