A Fidesz–KDNP-nek van programja, "folytatni akarják, amit eddig csináltak", de azért nincs részletezve, mert "teljesen mindegy, hogy egyes politikusok mit mondanak arról, hogy mit szeretnének csinálni" – mondta Kósa Lajos a Népszabadságnak adott interjújában.
A lap kérdésére, hogy Orbán Viktor azért nem hirdet-e kormányprogramot, hogy ne kelljen a választások után elmondania a maga őszödi beszédét, Kósa úgy fogalmazott: "tudom, hogy van a baloldalon egy fixa idea, egy olyan várakozás, hogy egyszer majd Orbán Viktornak, a Fidesznek is lesz őszödi beszéde, de elfelejtik, hogy ez lényegében kizárt".
"Teljesen máshogy vagyunk összerakva, mint a szocialisták. Egy értékvezérelt politika mindig sokkal konzisztensebb, nem igényli azt, hogy egyszer csak „coming out"-oljon valaki, és azt mondja, hogy 'gyerekek, mindent rosszul csináltunk, és az egész meggyőződésünket sutba vetettük'" – fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Kósa szerint a Fidesznek van a legnagyobb esélye, hogy megnyerje az április 6-i választásokat, a kétharmados többség pedig 2010-ben sem "rajtuk múlott".
"Nem azért lett kétharmadunk, mert annyival jobbak voltunk. 2010-ben is a baloldalon múlott. A Fidesz kétharmadában a legnagyobb érdem Gyurcsány Ferencé volt, másodsorban az MSZP-é. Ha összeroppannak a Simon-ügyek, a Zuschlag-féle 50 milliós nejlonzacskók és a hamis útlevelek alatt, aminek most számos jele van, akkor lehet. A baloldal ma vállalhatatlan, s a teljes megújulásuknak egy összeomlás adna a legnagyobb esélyt" – fogalmazott.
"Sajnálatos, ami történt" – mondta a Simon-ügyben érintett vállalkozó, Welsz Tamás múlt heti hirtelen halálával kapcsolatban, hozzátéve: a férfi "a baloldaliak útlevélszállítója és pénzügyi mindenese volt", és ettől még érvényesek a kérdések, honnan van Simonnak 240 plusz 75 milliója, kinek van még hamis útlevele az MSZP-ben, mire használták ezeket, miről tudott Mesterházy Attila.
Április 6-a után Kósa szerint nem állhat elő olyan parlamenti helyzet, hogy a Fidesz a Jobbikkal szövetkezzen, vagy alkalmi koalíciót kössön. "Tudtommal a Jobbikkal eddig csak a bajnaista, volt LMP-s Karácsony Gergely akart úgymond technikai koalíciót kötni a második kerületben, abból se lett semmi" – mondta a lapnak.