szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Információink szerint a Miniszterelnökséghez kerül az új kormányban a Külügyminisztériumtól az uniós ügyek államtitkársága, később még más változások is várhatók.

A Lázár János vezette Miniszterelnökséghez kerül az új kormányban a jelenleg a Külügyminisztériumban működő európai uniós államtitkárság – értesült a hvg.hu több forrásból is. Úgy tudjuk, a változásról nem hivatalosan már értesítették is a Budapesten működő uniós tagállamok diplomáciai testületeit. Az államtitkárság vezetésében ugyanakkor információink szerint nem terveznek változást, az uniós államtitkár teljesítményével elégedett a kormányfő, így gyakorlatilag Győri Enikőn múlik, hogy az új felállásban is megtartja-e posztját.

Mindent vivő
retrokalandozasok.blog.hu/

Egy kormányzati forrásunk szerint a változás nyomán elképzelhető, hogy minden uniós ügyet egy „giga államtitkárságba” olvasztanak be: az uniós pályázati pénzek felhasználása fölötti felügyelet eddig is a Miniszterelnökséghez tartozott (bár az Operatív Programok az egyes minisztériumokhoz kerültek, az irányítás maradt), most ehhez adódnának még a „tisztán” politikai területek.

Mint azt korábban már megírtuk, az egyébként kevés személyi változás az új kormányt illetően, éppen a külügyeket érintheti: a távozó Martonyi János utódjának mindenki Navracsics Tibort tartja, de a jelenlegi közigazgatási és igazságügyi miniszter (akinek utódja Trócsányi László, volt párizsi nagykövet lesz – igazságügyi tárcavezetőként, a közigazgatást ugyanis a változatosság kedvéért szintén Lázár János Miniszterelnöksége viszi majd tovább) csak ideiglenesen költözik be a Bem József térre, mert még az év második felében Magyarország uniós biztosa lehet.

Navracsics Tibor utódjaként pedig egyre többen emlegetik Szijjártó Pétert. Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasa jelenleg a Miniszterelnökség külgazdasági államtitkáraként elsősorban a „keleti nyitásért” felelős. Úgy tudjuk, Szijjártó Péter külügyminiszterként is megtartaná ezt a feladatát, egy diplomáciai forrásunk a jelenlegi francia példához hasonlította a helyzetet, ahol Laurent Fabius a diplomácia irányítása mellett a külgazdaságért is felel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!