Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nem jogerősen pert nyert Bajnai Gordon Pesty László ellen, aki egy 2010 januárjában megjelent interjúban valótlan kijelentéseket tett vele – és a Hajdú-Bét ügyben játszott szerepével – kapcsolatosan.
A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt csütörtökön bűnösnek mondta ki Pesty László filmrendezőt egyrendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében – közölze az Együtt-PM hétfőn.
A magánvádas büntetőeljárást Bajnai Gordon volt miniszterelnök azért indította a filmes ellen, mert az egy 2010 januárjában megjelent interjúban valótlan kijelentéseket tett vele – és a Hajdú-Bét ügyben játszott szerepével – kapcsolatosan.
A bíróság figyelemmel volt a büntetőeljárás hosszú idejére, így Pesty Lászlót megrovásban részesítette, valamint kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.