Az egész ország szimpátiával fordult a Liga Szakszervezetek országos félpályás forgalomlassító tiltakozóakciója felé – jelentette ki Gaskó István, az érdekképviseleti szervezet elnöke hétfő kora délután az MTI-nek. Gaskó István elmondta: eddig a terveknek megfelelően alakult a tiltakozó akció, országosan 52-54 ponton jelentek meg a félpályás útlezárásra, 1300-1400 autó és mintegy háromezer ember vett részt benne. Atrocitás, a tervezettnél nagyobb fennakadás nem volt – tette hozzá.
Az a tapasztalat, hogy az autósok szimpátiával kísérik az akciót, és érintettnek érzik magukat, hiszen az emberek zöme vagy munkavállaló, vagy családtagjai, rokonai között van bérből és fizetésből élő ember – jegyezte meg.
A hétfőn délután 4 óráig tartó országos akció eredménye kedden mutatkozhat meg, amikor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma újból tárgyalóasztalhoz ül – hangsúlyozta Gaskó István.
A szakszervezeti vezető korábban a lehetséges további lépések között említette az országos sztrájkot is, amennyiben a demonstráció hatása elmarad a várttól.
Gaskó István korábban kifejtette: az 5 elem, amelyről meg szeretnének állapodni a kormánnyal a megfelelő nagyságú jövő évi bérfejlesztés, a munka törvénykönyvének felülvizsgálata, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítása, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartása, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyása.
Az eseményekről itt olvashatja percről percre híreinket!