Idős, zavart asszony tűnt el egy debreceni kórházból - fotó

A 79 éves asszony ma délután tűnt el, amikor kísérője egy pillanatra szem elől tévesztette a liftnél. A rendőrség fényképes körözést adott ki az ügyében.

  • hvg.hu hvg.hu
Idős, zavart asszony tűnt el egy debreceni kórházból - fotó

Eltűnése miatt keresi a Debreceni Rendőrkapitányság Técsi Imréné 79 éves debreceni lakost. A rendőrség egy régi fotójával körözi az asszonyt.

police.hu

Az idős nő január 12-én hétfőn kísérettel vett részt egy orvosi vizsgálaton egy debreceni egészségügyi intézményben. Ám 14 óra körül kísérője szem elől vesztette, miközben beszálltak a liftbe. Eltűnését fél 4-kor jelentette be, a rendőrök azóta sem akadtak az asszony nyomára.

A néni eltűnése ügyében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság fényképes körözést adott ki.

Az idős asszony 158 centiméter magas, 80 kilogramm súlyú, rövid haja ősz színű. A néni szürke színű, hosszú kabátot, szürke nadrágot, fekete, lapos talpú cipőt, drapp kötött sapkát visel. Az idős néni betegségéből eredően térben és időben nem tud  tájékozódni.

A rendőrség kéri, hogy aki látta Técsi Imrénét, jelentkezzen az itt felsorolt elérhetőségeken.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.