Tényleges életfogytiglan: az Ab megszüntette az eljárást

Időközben megváltozott az életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos szabályozás, ezért az Alkotmánybíróság megszüntette az eljárást, amelyet tavaly áprilisban kezdeményezett egy konkrét ügyben eljáró védőügyvéd.

  • MTI MTI
Tényleges életfogytiglan: az Ab megszüntette az eljárást

Az Alkotmánybíróság (Ab) megszüntette azt az eljárását, amelyben egy konkrét büntetőügy bírájának indítványára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés alkotmányosságát vizsgálták, ugyanis időközben megváltozott az erre vonatkozó szabályozás, így az indítvány okafogyottá vált.

Az Ab honlapján szerdán közzétett határozat szerint tavaly áprilisban indítványozta védői kezdeményezésre a Szegedi Ítélőtábla a tényleges életfogytiglan hazai szabályozásának vizsgálatát, figyelemmel a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatára, amely szerint minden elítéltnek joga van arra, hogy már elítélésekor tudja, miként kell viselkednie ahhoz, hogy legyen esélye a szabadulásra, és ezt legalább 25 év elteltével időszakosan vizsgálni is kell.

Az új szabályozás

Az indítvány benyújtása után azonban módosult a magyar szabályozás, ezért az Ab megszüntette az eljárást. Az új szabályozás indoka éppen a strasbourgi gyakorlat, lényege pedig, hogy 40 év elteltével automatikusan kegyelmi eljárás indul, amelyben vizsgálják a tényleges életfogytiglanra ítélt szabadulásának lehetőségét.