hvg.hu: A köztévéből dől a migránsozás-terroristázás, az iskolákban a gyerekek migránsosat játszanak. Az Artemisszió Alapítvány egyik célja a kultúrák közti együttélés hirdetése. Ilyen körülmények között ez hogyan sikerül?

Szántó Diana: A gyerekek, a szülők és az iskolák körében is helyzet van. A gyerekek mindent hallanak és visszamondanak: a negatív véleményeket, prekoncepciókat, amelyeket a közmédia közvetít, és mára teljesen elfogadottá váltak. Ezek az esetek többségében szűretlenül mennek át a gyerekek gondolkodásmódjába. Sok szülő ijedten fordult hozzánk, mert nekik ez a beszédmód elfogadhatatlan, de nem tudnak mit tenni, mert a gyerek szívja magába, és otthon előáll ezzel. Szerencsére a gyerekek képlékenysége oda-vissza működik, ki lehet mozdítani a készen kapott válaszokat.

Dr. Szántó Diána

Fazekas István

hvg.hu: Hogyan kell elképzelni egy ilyen érzékenyítő foglalkozást?

Sz. D.: Mi vitatkozva, játszva tanítunk, nem alapigazságokat mondunk ki. A játékok lényege, hogy a gyerekek átlépjenek a másik oldalra, beleképzeljék magukat a másik világába. Ehhez kapnak információkat is, nyilvánvalóan véleményeket is közvetítünk, mert ez egy értékalapú képzés, de a lényeg, hogy ki lehet mondani minden véleményt. A gyerekeknek sokszor már az is nagy szó, hogy az iskolában tapasztaltakkal szemben itt szabadon ellentmondhatnak. Eddig négy iskolában voltunk, és van most egy gyűjtőkampányunk, hogy még tizenötbe eljuthassunk.

hvg.hu: Mennyire nehéz bejutni az iskolákba?

Sz. D.: Meg kell küzdenünk. Oly mértékben lett átpolitizálva a menekültkérdés, hogy már a felvetése is politikai felhangot kap, ami nagyon káros. De eddig sikerült megnyugtatni a szülőket, hogy nem szekta szállja meg az iskolát, hanem játékos vita zajlik. Persze vannak elzárkózó iskolák és felháborodott szülők.  

hvg.hu: Az nem előny, hogy a téma ennyire terítéken van? Vagy inkább az érvényesül, hogy a menekültkérdést áthatja a politika?

Sz. D.: Jó kérdés. A bűnbakkeresés az biztosan nem jó, és nem csak menekültügyben. Mi azt gondoljuk, a világ interkulturális, a különböző kultúrák pedig megférhetnek egymással, ha emberszámba veszik egymást.

De ha egyes csoportok kizáródnak, beindul a spirál, egyre többen kerülnek a gyűlöltek, megvetendők közé, és bárki odakerülhet. Ezt látjuk most Magyarországon.

hvg.hu: A menekültek mellett más témákra is nyitott az Artemisszió?

Sz. D.: A legkülönfélébb interkulturális kérdésben van véleményünk, de igyekszünk abban megjelenni, amiről azt gondoljuk, hogy kurrens társadalmi problémát jelent. Menekültkérdéssel már a 2000-es évek elején, a délszláv háború után foglalkoztunk, de reagálunk akkor is, amikor globális nevelésről vagy hátrányos helyzetűekről van szó.

Artemisszió

hvg.hu: Az utóbbi napok fő témája a női egyenjogúság, a szexizmus, feminizmus. Erről is tervez játékos vitákat a szervezet?

Sz. D.: A világ multikulturális, akár akarjuk, akár nem: sokfélék vagyunk. Emellett interkulturális is: mert ezek a csoportok hatnak egymásra, egymás mellett élnek. Ebből fakad, hogy az identitások nem lezártak, nem egyfajták, nem lehet valakit leírni egy melléknévvel, hogy valaki arab, vagy muzulmán, vagy nő. Amikor ezt megpróbálják, az fundamentalizmus, amely határok közé próbálja szorítani az identitást.

Ha azt hallom, hogy a nőiségnek az a legfontosabb kifejezési formája, hogy gyereket szüljön a hazának, az két dolog miatt ijeszt meg. Egyfelől azért, mert tagadja azt az óriási identitásbeli gazdagságot, ami létezik, illetve egy olyan szerepkörbe próbálja belegyömöszölni a nőket, amivel semmi baj nincs, ha közben megengedjük, hogy az egyik lehetséges szerepkör legyen a sok közül. Nekem soha nem okozott problémát, hogy dolgozzak és gyereket neveljek.

Fazekas István

hvg.hu: Mennyiben tekinthető fundamentalistának a magyar társadalom?

Sz. D.: Nem gondolom, hogy jobban fundamentalista, kirekesztő, idegengyűlölő lenne, mint más társadalmak. A fundamentalista beszéd kapott viszont nagyobb szabadságot. Normalitássá vált, hogy megdöbbentő mondatokat veszünk természetesnek, és csak belegondolva jutunk el odáig, hogy „Jé, mintha három évvel ezelőtt egy másik világban éltem volna”.

hvg.hu: Az Artemisszió az igazságos világkereskedelemmel (fair trade) is kiemelten foglalkozik, amiről itthon alig esik szó. A fejlődő országok világkereskedelemben betöltött szerepével mennyire függ össze a menekültkérdés?

Sz. D.: Amit helyi szinten interkulturalitásnak élünk meg – a szolidaritással, párbeszéddel, egymás értékeinek elismerésével, a kirekesztés, elnyomás elutasításával –, az globálisan is megjelenik a világképünkben. Olyan világban szeretnénk élni, ahol csökken a különbség a szegényebb és gazdagabb országok között, ahol a szolidaritás és nem a másik kizsákmányolása határozza meg a viszonyokat. Ez a globális felelősségre nevelés az egyik kulcsterületünk.

Artemisszió

A nyugati civilizációban élők évszázadokig természetesnek vették, hogy kulturális, gazdasági fölényük van, és nem gondoltak bele, hogy ennek ára van, amit a szegényebb országok és nem mellesleg a környezet fizet meg. Most a válságjelek betörtek hozzánk is: megjelent a szegénység a fejlett világban és a környezetvédelmi károk sem állnak meg a határokon. Ilyenkor egy érintett társadalom hajlamos bűnbakot keresni, aki most történetesen a bevándorló. Jóllehet épp azért kellett embereknek elmenekülniük az otthonukból, mert a nyugati világ asszisztált a háború kirobbanásához a hazájukban, valamint a nyugati, növekedésre és fogyasztásra épülő gazdaságok kizsákmányolják őket.

hvg.hu: A globalizáció kerül itt célkeresztbe?

Sz. D.: A globalizáció is olyan, hogy akár akarjuk, akár nem, létezik. A mostani szabályrendszer a tőkének megengedi, hogy szabadon áramoljon, az emberi erőforrás viszont röghöz kötött. Mi ezt nem érzékeljük, mert a világ privilegizált szögletében élünk, ahol viszonylag szabad a mozgás. De az emberiség nagy része röghöz kötött, a tőke viszont, ami ráadásul egy üres zsák, fiktív ügyletekre épül, szabadon áramolhat. Ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy visszatérnek a régi szép idők. Jó, ha felfogjuk a megváltozott helyzetet.

hvg.hu: Most, hogy a britek újratárgyalnak pár szabályozást az EU-tagságukban, lehet, hogy mi is megtapasztaljuk, milyen az, ha megpróbálnak minket röghöz kötni, ha százezrek találják magukat szembe azzal, hogy nem mehetnek Londonba dolgozni.

Sz. D.: És ez milyen nagyon felháborító lenne, ugye? Nem furcsa, hogy az emberek milyen természetesnek veszik, hogy nekik joguk van szabad döntéseket hozni, szabadon mozogni, joguk van a jóléthez vagy annak a reményéhez – mert jó helyre tette le őket a gólya? Viszont ezeket a jogokat olyan természetesen tudják megkérdőjelezni egy másik emberre vonatkoztatva, aki mondjuk egy olyan városban él, ahol nincs egy ház sem, mert lebombázták – miközben az fel sem merül, hogy az övé egy éppen olyan jog. Ha kapunk egy pofont, talán majd elgondolkodunk azon, hogy ha ezek a korlátok nem jogosak velünk szemben, akkor hogyan tarthatjuk annak őket másokra nézve.