szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy nap, öt (+1) hír – amiről ma este beszélnek: sztrájkoltak a tanárok, kis balhé volt a Kossuth téren; nyitnak a boltok vasárnap; Tarlós István ismét elemében volt; kiderült, lehetett-e doppingolni a rendszerváltás előtt, és van még egy kvízünk is.

- Kétórás sztrájkot tartottak az ország sok iskolájának tanárai, így tiltakozva az oktatási rendszer anomáliái ellen, illetve azért, mert a kormányzat képviselői nem kezdtek érdemi tárgyalásokat a Tanítanék mozgalom, illetve a Civil Közoktatási Platform képviselőivel. Az egyelőre nem derült ki, mennyien vettek részt az akcióban, több iskolában ugyanis arra készülnek, hogy majd a Pedagógusok Szakszervezete által április 20-ra tervezett egész napos leálláshoz csatlakoznak. Sándor Mária, a "fekete ruhás nővér" felhívására sok egészségügyi intézményben is tiltakozó akció volt, noha több kórházban ezt megtiltották a vezetők. A fekete ruhás tiltakozás napján kisebb incidens volt a Kossuth téren is: a PM tüntető képviselői nem voltak hajlandóak elmozdulni az egyik  kapu elől, végül rendőrök cipelték el őket. Közben megszólalt Palkovics László oktatási államtitkár is, aki nem tartja a tárgyalások kudarcának a pedagógusok által meghirdetett sztrájkokat. Egyben retorziókat helyezett kilátásba azokkal szemben, akik a pénteki akcióban részt vettek. Nem ő volt az egyetlen, aki tanárokat riogatott: egy pedagógus a Somogy megyei online lapnak küldött levelében arról írt, bár csatlakozni akartak az április 20-i sztrájkhoz, a helyi polgármester kirúgással fenyegette meg őket. Kérdés persze, mennyire komolyak ezek a megnyilvánulások.  Most derült ki ugyanis, hogy míg a XIV. kerületi tankerület vezetője az érintettek szerint támadásnak is beillő vizsgálatot indított a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, Pukli István ellen, amikor azt akarta kideríteni, milyen körülmények között vettek részt a tanárok az első februári, miskolci tanártüntetésen, valójában máig nem tudni, hogy megállapított-e bármilyen szabálytalanságot.

- Kemény állítások jelentek meg egy most ismét előtérbe került könyvben még a rendszerváltás előtt. Egy volt úszó azt mondta, lányának anabolikus szereket akartak adni úszóedzésen, az edző pedig, akinél ő ezt szóvá tette, nem más volt, mint a posztjáról most botrányos körülmények között távozó Kiss László volt. Az apa azt állította, amikor szembesítette Kisst azzal, amit megtudott, ő ezen nem lepődött meg, nem is tagadott. Utánanéztünk, elképzelhető volt-e mindez abban a politikai, társadalmi, illetve sportközegben, amely a nyolcvanas évek végén jellemezte az országot. Szakértők, újságírók szólalnak meg, és noha bizonyítani egyikük sem tudta a történetet, de senki sem zárta ki a lehetőséget.

- Újabb Tarlós-Vitézy csörtét hozott a péntek, az ezt kiváltó téma pedig a fővárosnak a biciklisták életét nehezítő lépései voltak. A főpolgármester a "nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel" fordulattal ment neki a BKK volt vezetőjének, az viszont a kerékpárosok elleni húzások kritikájával vágott vissza. Ha már itt tartunk, szavazzon ön is: mikor eresztette el Tarlós István a legkeményebb beszólást valaki ellen?

- Bejött a háromszoros bér, a Tesco bedurrantja a rakétákat vasárnap, derült ki pénteken, miután a Magyar Közlönyben megjelent a vasárnapi boltzárat eltörlő törvénymódosítás. Sorba vettük a többi láncot, kinyitják-e boltjaikat vasárnap. Kiderült, sok üzlet nyit, bár akad olyan is, amely felméri, igazából szükség van-e erre. Megkerestük amúgy azt a fideszes képviselőt, aki annak idején pénzbüntetést kapott, amiért a boltzár ügyében a  frakciójával ellentétesen szavazott. Arról kérdeztük Bencsik Jánost: mi a helyzet a kormányzati visszakozás után?

- Hat éve húzódik egy négyéves korában megerőszakolt kislány ügye. Az ügyben most akarták tizedszerre meghallgatni az idén 10 éves kislányt, de az anyuka ellenállt. 100 ezer forintos bírságra számíthat. Az eset nem ritkaság, hanem egy olyan rendszer része, amelyben a megerőszakolt gyerekek újra áldozattá válnak, immár az igazságszolgáltatás keretein belül.

+1. Péntek van, ma is elkészült az elmúlt hét eseményeit felidéző kvízünk. Tesztelje, mire emlékszik még a hírcunamiból? 

A nap képe a Kossuth téren készült, amikor a PM politikusai éppen Sándor Mária mellett próbáltak kiállni, de aztán elvitték őket a rendőrök.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Mi Hazánk Mozgalom egy vőfélyt indít a győri polgármester választáson

A Mi Hazánk Mozgalom egy vőfélyt indít a győri polgármester választáson

Az állatkerti Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé

Az állatkerti Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé

Banksy meglepett egy hajléktalant egy graffitivel – videó

Banksy meglepett egy hajléktalant egy graffitivel – videó

Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében

Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében

Megmutatjuk egy képen, mennyien voltak a hétfői tüntetésen

Megmutatjuk egy képen, mennyien voltak a hétfői tüntetésen

Impeachment: megvan, mivel vádolják Trumpot

Impeachment: megvan, mivel vádolják Trumpot