Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Dolgozóinak és vásárlóinak is készített egy-egy kérdőívet a Decathlon sportáruház-lánc, amely a válaszok mérlegelése alapján dönti majd el, ezentúl hogy alakuljon a vasárnapi nyitvatartási rend. Áprilisban még zárva lesznek vasárnaponként, május 8-tól nyitnának ki a hét utolsó napján is.
Pénteken egy belső kérdőívben kérdezte meg dolgozói véleményét a vasárnapi nyitva tartásról és a lehetséges új munkarendről a Decathlon.
A lánc a vevői véleményére is kíváncsi, nekik is összeállítottak egy kérdőívet, amit a lánc honlapján lehet kitölteni. Ebben többek között arra kíváncsiak, hogy a vásárlók szerint vasárnaponként mikor nyissanak és mikor zárjanak az áruházaik.
A Decathlon szerint az új nyitvatartási rendet az összes vélemény mérlegelése után, előreláthatólag április végéig alakítják ki. Annyit már most elárultak, hogy adott esetben városonként és áruházanként is eltérhet majd a vasárnapi nyitva tartásuk.
"Ezen felül elkezdtük az egyeztetést a munkavállalóinkkal egy olyan lehetőségről is, hogy igény szerint vagy önkéntes alapon alakítsuk ki a vasárnapi munkarendet. Az ezzel kapcsolatos konkrétumok is április végére várhatóak" – tették hozzá.
"A vasárnapi boltzár feloldása a vásárlók számára logikus és jó döntés, ugyanakkor munkavállalói és munkáltatói oldalról kihívás is egyben" – írták. A Decathlon áprilisban még a megszokottak szerint tart nyitva vasárnap, azt írták, ezzel tartják tiszteletben dolgozóik munkarendjét, és így jobban fel tudnak készülni az újabb változásra.
Az áruházak így május 8-tól nyitnak majd ki újra vasárnaponként.
"Az új nyitvatartási időről még nem született döntés, felmerült az is, hogy a korábbiakhoz képest szűkített idősávban nyissunk ki vasárnaponként. Egyaránt fontos számunkra a csapattagjaink hétvégi pihenése és vásárlóink minél kényelmesebb vásárlása, ezért szeretnénk először mindkét oldal igényeit megismerni, és mindezt figyelembevéve a legjobb megoldást megtalálni" – közölték.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.