Szerda reggel az avasi lakótelepen egy lakásban holtan találtak egy férfit, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárást.
Megöltek egy férfit Miskolcon, a gyilkossággal összefüggésben a nyomozók az elhunyt egyik hozzátartozóját állították elő, akinek a kihallgatása jelenleg is tart – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerda reggel az avasi lakótelepen egy lakásban holtan találtak egy férfit, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárást.
Két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezett vele a német szövetség.