Rétvári szerint hirtelen eltűntek a szegény gyerekek

„Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma” - közölte az Emmi parlamenti államtitkára. Kár, hogy a gyerekek semmit nem éreznek ebből, hisz ez egy statisztikai trükk.

  • BI BI
Rétvári szerint hirtelen eltűntek a szegény gyerekek

Rétvári az MTI-nek pontos számokat is mondott: 2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka).

Óriási siker!

Az államtitkár a siker okát a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásban látja: a szülők közül többen kapnak munkát, a bérek sok helyen emelkedtek és a gyermeket nevelők jóval kevesebb adót fizetnek.

És az államtitkár arról nem beszél, hogy megváltozott a statisztikai besorolása hátrányos helyzetű (HH) gyerekeknek. Erről már itt írtunk, az a lányege, hogy ugyanaz a szegény gyerek, aki korábban ebbe a kategóriába tartozott, most ugyanolyan körülmények között él, de már nem tartozik ebbe a kategóriába. (Leegyszerűsítve: eddig éhezett, és HH-s gyerek volt, most éhezik, és már nem HH-s gyerek.)

Óriási siker!  

Ezek után érdemes továbbolvasni a hatalmas családtámogatásról, adókedvezményekről szóló fejtegetést? 

MTI / Földi Imre

 

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.