A két iraki háború végén Szaddám Huszein felgyújtatta a saját olajkútjait. Ez tiszta hülyeségnek hangzik egy olajtermelésre alapuló államban, csakhogy nem az ország számított, a vezetőjének pedig akkor már minden mindegy volt.

Magyarországnak nincs olaja, nincs semmi hasonló kincsünk; de még tengerpartunk, meg kikötőnk se, szóval egy kicsit gondolkodni kell, mit érdemes itt felgyújtani, ha tökön akarjuk szúrni a nemzetet. A híres magyar vendégszeretet lenne a mi tőkénk? Kék alapon sárga kiemeléssel?

Az egyetlen erőforrásunk, amelyre alapozhatunk, mi magunk vagyunk, az ország lakói, vagyis a jövőnk azon múlik, mennyire értékes emberek lesznek a magyarok. A nap kommentje gróf Széchenyié, miszerint a nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Abból a tehetségből és lehetőségből főzünk, ami ebben a tízmillió emberben és másfél millió gyerekben megvan.

Ebből sokat és jól főzni úgy lehet, ha minél kevesebb tehetséget pocsékolunk el, hagyunk elveszni vagy zárjuk el előtte az érvényesülést azért, mert mondjuk cigány, vagy szegény.

Robbantsuk fel a sulit

Na, kapiskáljuk már, mit kell porig rombolni? Hát persze, hogy az iskolákat! És egészen jól haladunk ezzel. Ennek csak egyik fele, hogy Magyarország összességében is gyalázatosan keveset költ oktatásra. Itt van a friss célfotó, a számok meg az összefüggések, nehéz vitatkozni vele, bár nyilván lesznek mondatok arról, hogy az OECD a nihilista háttérhatalom fedőszervezete, és személyesen Ferenc pápa pénzeli.

Nagyon kínos társaságban, a világ legbunkóbb népei között végeztünk. És nem azért költünk keveset, mert nem futná: amennyi hiányzik, azt tulajdonképpen össze lehetne söpörni abból, ami itt kézen-közön elveszti közpénz jellegét, és vén kecskék csajozásává alakul. Volna pénz, csak nem erre megy, hanem udvartartásokra, presztízsberuházásokra, meg például sík rasszista kampányra.

A másik gond nem látszik az OECD-jelentésből: ami jut, azt se hatékonyan költjük el, az egész rendszer irányítására nem sikerül kitalálni használható struktúrát már hat éve; egyentankönyv van kötelező hülyeségekkel és tévedésekkel, és különórák nélkül a tudásanyag már ahhoz is versenyképtelen, hogy a gimnáziumi felvételire esély legyen. Vagyis ugyanúgy kiszerveződik privátba, mint az elviselhető egészségügyi ellátás.

Ha a puszta nérói szadizmuson túl van emögött stratégia, az csak egy lehet: buta és kiszolgáltatott embereket könnyebb kormányozni meg hülyíteni kék alapon sárgával, mint a kiművelt emberfőket. Hosszú távon ebből a politikából más haszon egyszerűen nem származhat.

De azért az is járható út, hogy nem gyújtjuk fel az egyetlen vagyonunkat.

A másik stratégia szerint érdemes megadni az okosodás esélyét minél szélesebb tömegeknek, és nemcsak azért, mert ez jó az országnak, hanem mert ezek a tömegek aztán hálásak lesznek nekünk. A magyar baloldal húsz évig azokból a szavazókból élt, akiknek bizony a szocializmus hozta el a mobilitás, a felemelkedés lehetőségét. És elfogadták ugyan, hogy maga a szocializmus megbukott, de a hála igenis politikai kategória, úgyhogy szavaztak annak megfelelően.

Mára ez a réteg összezsugorodott, és nincs egyelőre új sztori új nemzedékeknek. Elhatározhatná akár ez a kormány is, hogy kitárja újra a kaput; mint fent láttuk, nem pénzkérdés. De nem fogja: ők éppen azt az úri világot építik vissza, amely után millióknak felüdülés volt a szovjet modernizáció és a kádári esélyegyenlőség.

Égnek az iskolák, bodorodik a fekete füst, sűrűsödik a jótékony homály. Még háború sem kellett hozzá, csak kitaláltunk egyet. De hogy nem nyerjük meg, az messzire látszik a füstből.

Tóta W.: Amikor a gyerekekért jöttek

Mikor egy rezsim berendezkedik, akkortól a társadalmi mobilitás lesz a legfőbb ellensége.