Vallomás: igen ritkán érzek empátiát vezető politikusok iránt. Azt gondolom, hogy ők kérték a bizalmunkat a posztjukhoz, jól meg is fizetjük őket, és egyébként sem erőszak a palacsintaevés, bármikor vissza lehet vonulni. Nos, ehhez képest az elmúlt hetekben-hónapokban kifejezetten sajnáltam a Párbeszéd Magyarországért vezetőit és politikusait, ahogy az eleve sem túl valószínű, de hamar el is lehetetlenült előválasztásos összefogósdiról nyilatkoztak. Hogyan lehetne ott teljes összefogás és előválasztás, ahol az MSZP fél év trutymákolás után visszaemeli Botka Lászlót kormányfőjelöltnek, aki nem akar előválasztást, a DK kirúgja a PM tárgyalásairól Fodort és valami Balpárt nevű formációt, majd maga is visszakozik, Bokros meg… na, az mondjuk mindegy. Aztán Gyurcsány lebuktatja Majtényi Lászlót, miszerint igenis előbb a pártok állapodtak meg róla, majd  annyira felháborodik azon, hogy egyes ellenzéki politikusok nem az összes többi ellenzéki politikussal tárgyalnak egyszere, hogy ezt drámai vádként, a többi ellenzékit pszichológushoz irányítva bejelenti az évértékelőjén (tulajdonképpen ahelyett), miután hazaküldette Molnár Csabával a nyilván nem titkos tárgyalásra érkező, szocialista Molnár Zsoltot.

Én meg néztem, ahogy mindeközben Karácsony Gergely ott kornyadozik az online nulladik fordulóról szóló, szomorú sajtótájékoztatón (abból se lett semmi), Szabó Tímea próbál a tévés beszélgetésekben még pár nappal ezelőtt is mellémenni az összefogósdi kipurcanásáról szóló kérdéseknek, Tordai Bence igyekszik (nem minden siker nélkül) az ATV-ben reggelente szétmosolyogni a nyilvánvalót: tavaly ősz óta rossz irányba tartanak. Biztos segített volna, ha időben figyelmeztet valaki, nem is tudom, valaki hetente többször elmondja a tévében, rádióban, megírja cikkekben, nem is tudom, én egy ilyen szakállas politikai elemzőt tudnék erre a feladatra elképzelni, aki nem cz-vel írja a nevét. Például ha ő szólt volna.

Mostantól viszont új helyzet van: Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke „Nem akarásnak nyögés a vége – a Párbeszéd kiszáll az előválasztási tárgyalásból” címmel tartott sajtótájékoztatót. És bár politikus soha nem mondja, hogy soha, azaz itt sem arról volt szó, hogy végre és végleg rácsapták az ajtót az összefogósdi ostobaságra (ehelyett azt közölte, hogy „továbbra is nyitottak az egyeztetésre minden olyan párt és szervezet felé, akik hisznek a kormányváltásban”), mégis van rá esély, hogy a félszívű deklaráció is eléri a célt. Az Együtt is eléggé pilinckázva, egyrészt-másrésztezve jelentette be, hogy kiszáll az összefogósdiból, mára azonban már bátran és egyértelműen állnak bele, hogy nem mennek fel egy MSZP–DK közös listára.

De foglalkozzunk most a Párbeszéddel! Szerintem három fontos szempontot érdemes figyelembe venniük a jövőt tervezve.

Egy: döntésükért kizárólag az MSZP és a DK harci kommentelői, aktív szavazói fogják őket gyalázni. Ez már el is kezdődött, különösen színvonalas, névtelen blogposztokban például. „A” magyar emberek, „az” ellenzékiek, pláne a bizonytalan szavazók viszont eddig sem várták tőlük, hogy összefogjanak a 2010 előtti kormánypártok maradványaival. Egyetlen szavazót sem vesztettek azzal, hogy már nem erőltetik ezt. Jönnek majd levelek és hívások, hogy „pedig hogy megszerettük ezeket a fiatalokat, de sosem szavazok többet rájuk” – ilyenkor tudni kell, hogy ezek a DK-s és szoci szavazók már akkor gyűlölték a mai PM-s politikusokat, amikor azok még LMP-s politikusok voltak, és csakis a 2014-es, kiüvöltött-kizsarolt összefogósdi idejére hagyott alább ez az érzés. Azóta viszont szakmányban kapták megint az ívet – eleve nem értem, hogyan lehet úgy egy politikussal összefogásról tárgyalni, ha tudom, hogy reggel megint íratott rólam egy penetráns, alpári lejárató posztot, hogy alemberei most is gyaláznak a Facebookon. Minek állnék vele össze, és hogyan? Ha meg az a cél, hogy e más pártok szavazói szeressék a PM politikusait, akkor lépjenek be eme pártokba, ehhez fölösleges külön pártalakulatot fenntartani.

Kettő: nem 4-5 hónapot, hanem bő négy évet kell mérlegre tenni, és ennek az értékelésnek megfelelően cselekedni. A Párbeszéd politikusai az LMP-ből négy éve léptek ki, de azóta sem sikerült tartósan egyedi, megkülönböztethető, önálló pártprofilt adni az új formációjuknak. Ennek egyetlen oka van: soha nem önálló pártként azonosították magukat a nyilvánosság előtt, hanem mint egy átmeneti állomást az újabb és újabb önsorsrontó összefogósdik között. Létezésük egyetlen deklarált célja eddig paradox módon az elmúlás, a feloldódás volt. Saját magukat helyezkedtek el Gyurcsány Ferenc és a gyorsan változó MSZP-vezetések alá. Úgy nem lehet politizálni, nem lehet ügyeket képviselni, hogy pontosan tudjuk: bármilyen ötlettel is állnak elő, bármilyen kampányt is folytatnak épp, mindez nem fontos, másodlagos, mert a nap végén úgyis az érdekli csak őket, hogy hogyan tudják a PM-et az MSZP és a DK alá bepréselni. Négy éve folytatnak megalázó „párbeszédet” a többi ellenzéki párttal – most meg kéne próbálni a szavazókkal elkezdeni.

Három: Van hely a palettán, és lenne mondandó. Ha beleállnak, magam liberálisként ezek jelentős részéről meg fogom írni, el fogom mondani, hogy miért nem értek vele egyet – de az legalább vita lesz, ahol a PM-nek végre nívósabb és cizelláltabb álláspontja akad, mint annak kifürkészése, hogy hogyan járhatnának más pártok kedvében. Ha végre észre- és átveszik, amitől sikeres lett Európában az újbaloldali gondolat (sőt, ott van Bernie Sanders), ahogyan alternatívát állítottak a hagyományos szociáldemokrata pártoknak az új jelentkezők, ha azt tudják ígérni a magyar újbal szubkultúrának és szellemi műhelyeknek, hogy úgy lehet velük tárgyalni, hogy másnap nem egy ex-KISZ-es, privatizátor milliárdossal, vagy egy megszorítás-fetisiszta holdkóros rongylábbal bazsalyognak a közös lista bejelentésén, akkor még hátországuk is lesz. Vannak ugyanis erre alkalmas PM-es javaslatok és programpontok. Jól besuvasztották őket az összefogós izék mögé, de vannak. A négynapos munkahét például egy jól felépíthető, reklámozható, vitát generáló, innovatív ötlet. Az úgynevezett oligarchaadó dettó. Ingyenes internet, 16 évre leszállított választói korhatár, ezek is. Apai gyed, és még egy csomó dolog, amit a Párbeszéd feltüntetett a programjában, csak a nagyon Varufakisz-elemeket most inkább nem említem… mondom, ha végre a saját programjukat fogják képviselni, akkor lesznek vitáink, csak már tartanánk ott!

Mint az elején említettem, meglehetősen szigorú vagyok a pártokkal és a politikusokkal. Ezért például azt gondolom, hogy amelyik párt nem tudja a szavazók 5%-át meggyőzni arról, hogy érdemes őt a parlamentbe juttatni, az ilyen-olyan egymásbabújós trükközéssel se legyen ott. Ezért sértés mindannyiunkra nézve a KDNP léte, és ezért gondolom azt, hogy a legtisztább az lenne, ha az ellenzéki pártok a koordinált egyéni jelöltállítás mellett külön listákkal méretnék meg magukat, így a PM is. A párt tavalyi plakátjain három fiatal, jóarcú politikust, egy országgyűlési képviselőt, egy polgármestert és egy europarlamenti politikust láthattunk. Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Jávor Benedek mellett még vannak jól megmutatható arcaik, országosan és helyben is, Tordai Bencétől Szücs Balázsig. Tegyék fel maguknak a kérdést, hogy „párt vagyunk-e még/már egyáltalán”, és ha igen, akkor ezekkel az arcokkal, ezekkel a programpontokkal, és rengeteg erőfeszítéssel elérhetik, hogy 2018 után már senki nem kérdőjelezi meg a Párbeszéd létjogosultságát, mert önálló frakciót alakítanak a parlamentben, és talán pont ezzel akadályozzák meg Orbán Viktor újabb kétharmadát.

Ha viszont százból öt magyar se mondja azt, hogy neki a Párbeszédre van szükségre, akkor vegyünk búcsút egymástól.