A Momentum elnökségi tagja megtisztelt vele, hogy vitába szállt korábbi írásommal, amelyben azt javasoltam, hogy – mivel az ellenzéki pártok nem akarnak és nem képesek összefogni – mindenki lépjen vissza a Magyar Szocialista Párt javára. Ezt a javaslatot már visszautasította az MSZP egyik korábbi vezetője, Szekeres Imre és Bauer Tamás, korábban az SZDSZ, majd a DK vezető politikusa – tehát azok az emberek, akik Pottyondy szerint az eltakarítani való régmúlt emberei, s akikkel egyébként egyetért. Velük ért egyet, nem velem – velem már csak azért se érthet egyet, mert nem olvasta (s ha olvasta, nem értette) a cikkemet, ami elég unalmas vitamódszer.

Az még unalmasabb, hogy olyasmiket tulajdonít nekem, amiket eszem ágában sincs gondolni. Szerinte én megtestesítem „a mostani balliberális értelmiség” gondolkodásmódját, pedig tudhatná, hogy nem vagyok se bal-, se másféle liberális. Azokat a dolgokat, amelyeket dühösen elmond az MSZP-ről, higgadtan elmondtam magam is – persze nem hangsúlyoztam a bizonyítatlan híreszteléseket, amelyek szerint a szocialistákat „megvásárolta” volna Orbán apparátusa. Igaz, a híresztelések makacsul tartják magukat, és vannak gyanús esetek, de egyértelmű tények hiányában ezt azért mégis nehéz így kijelenteni.

(Mellesleg: föltárom ön előtt, ó, Pottyondy Edina, a hideglelősen rémületes, szörnyű titkot, s nemcsak azért, mert kissé kiábrándító, hogy képtelen volt kihámozni írásomból a glutén- és laktózmentes lényeget: szóval képzelje, a balliberális értelmiség nem mással, mint éppen a Momentummal szimpatizál! Tudja, az MSZP annyira divatjamúlt, annyira gáz, hogy rá szavazni sokkal eredetibb, sokkal polgárpukkasztóbb, sokkal inkább megfelel annak, amit az ön nagymamája – és Maurice Barrès – úgy nevezett, hogy le goût de scandaliser, mint a Momentumra voksolni, ami maga a testet öltött közhely, a kispolgári konformizmus, a magától értetődés, a nyilvánvalóan érdektelen. Az MSZP-támogatás camp, ahogy Susan Sontag annak idején meghatározta, és mint ilyen, szinte vicces. A beau monde, kedves Elnökségi Tag, önökkel tart. S joggal. Mi lehetett volna elmésebb, mint a Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak az a dialektikus gnómája, amely szerint a piszkos arabokat és a büdös niggereket távol tartó dupla migránskerítés a szerb határon helytelen, elég a szimpla…? Ez nagyon elegáns, és mindenkivel szembenáll, kivéve a Fidesz-KDNP-t, a Jobbikot, az MSZP-t, az LMP-t és a Párbeszédet. Önök senkivel se alkusznak meg.)

A többi, amit mond, csak szólam. „Kamukormányzás?” Ez ugyan mit jelent? Nézetem szerint az MSZP-nek az volt a fő hibája, hogy – hasonlóan az európai szociáldemokrácia mainstreamjéhez – elárulta a dolgozókat, a munkanélkülieket, a szegényeket a maga ultrakapitalista, neoliberális politikájával, amelynek éppen a fölújításával kísérletezik a Momentum.

Csak még őszintétlenebbül, mint a csakugyan többnyire szánalmas MSZP. A Momentumnak, a megújulás fiatal és dinamikus pártjának – a menő hipszterek és yuppie-k vonzó mozgalmának – az a programja, hogy majd megnézik fókuszcsoportokban, hogy mi a népszerű, s azt majd program alakjában foglalják össze. Ez ismert marketingstratégia (s mint ezt már másutt részletesebben megírtam, nagyon is esélyes üzletpolitikai sikerre).

Pottyondy az elmúlt 27 év aljasságairól ír, így általában – gondolom, beleérti az egypártrendszerű diktatúra lebontását is –, ebből az következnék, hogy többre becsüli a Rákosi- és a Kádár-rendszert. De akkor mi a baja a posztkomcsi pártokkal?

Az természetesen lehetséges, hogy ez a választási ötletem nem volt szerencsés – sokan elutasítják, tudom, még a szocialisták között is –, amit nehezemre esett megtenni, egyrészt életrajzi okokból (én ugyanis nemcsak a posztkomcsi pártok, hanem a komcsik ellen is harcoltam, bár részben tévesnek bizonyult elvek alapján), másrészt meg azért, mert az MSZP remélt baloldali (szociális, népbarát) fordulatába vetett bizalmam nem nagy. Lehetséges, hogy a kelet-európai parlamentarizmus tartalékai kimerültek – másutt se áll fényesen –, és más utat kell választani. A Momentum elnökségi tagja viszont csak azt próbálja (mások ezerszer hallott szidalmazásába burkolva) elmagyarázni, hogy miért és hogyan kell elősegíteni Orbán Viktornak és apparátusának amúgy is valószínű győzelmét. Kivéve persze, ha mindenki a Momentumra szavaz.

Felőlem.

El is fogadnám a bírálatot, ha lenne: Pottyondy cikke azonban sajnos teljesen üres és értetlen; a csoportos önzés aggálytalan kinyilvánításán kívül nincs benne az égvilágon semmi. Ő azt akarja, hogy a pártja nyerjen (arról szót se ejt, hogy ez a Momentum törzskarán kívül másnak miért lenne jó) – és kész. Ennyire futotta. Nem kedveli a nála idősebbeket. Van ez így. Majd ő is öregasszony lesz egyszer, s alkalma lesz az akkori fiatalokat utálni. Kevés ilyen nívótlan politikai cikket olvastam, pedig írtak már ellenem egészen jókat is. Mások.

Egyébként erről az egész „vitáról” Ignotus Pál régi esszéjének (Szocializmus, 1934) hajdan híres passzusa jut eszembe:

Évek óta lelkes kollektív önfelakasztásnak vagyunk szemtanúi. A polgári társadalom egy része […] ünnepélyesen kinevezte magát saját hóhérának, s nem tudja, minek örüljön jobban: a hadfiúi dicsőségnek-e, melyet a hősi önkivégzéssel szerez, vagy az orgazmusnak, mely az akasztókötélen állítólag az elapadt erejű férfinak is osztályrészül jut.

Nagyon is meglehet, hogy Pottyondy és barátai képviselik a magyar jövőt. Istenem, szegény hazánk.