Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Videó: Átjött-e a nézőknek Orbán legfontosabb üzenete?

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Videó: Átjött-e a nézőknek Orbán legfontosabb üzenete?

Minden évben nagy vitákat kavaró beszéddel készül Orbán Viktor Tusnádfürdőre. Arról, hogy szerintük mi volt a mostani beszédének a legfontosabb mondata, és hogy állt neki a zöld ing, a tusványosi közönséget kérdeztük.

A legfontosabb üzenetről előzőleg Kósa Lajos már elmondta az álláspontját, a frakcióvezető szerint a legfontosabb gondolat az volt, hogy míg 27 éve azt hittük, Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője.

Hát lássuk, mit éreztek meg ebből a nézők.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.