szerző:
hvg.hu

Csillogó szemmel öltötték magukra hétfőn a képzeletbeli szürke kardigánt a kormánypártok megkérdezett képviselői, és kezdtek politológusi elemzésekbe arról, hogy vajon jó-e a Fidesznek Botka László kidőlése vagy sem. A Fidesz elnökségét információnk szerint nem érte váratlanul az MSZP miniszterelnök-jelöltjének bejelentése: bár eddig úgy tűnt, legszívesebben kinyírnák az MSZP-t, valójában muszáj lélegeztetőgépen tartaniuk az ellenfelet.

Számítottak Botka László bukására a Fidesz vezetői, sőt a mostaninál valamivel korábbra jósolták azt – erősítette meg több, a párt stratégiaalkotására rálátó forrás a hvg.hu-nak. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének lemondásával hétfőn előállt új helyzetre ennek ellenére nincs a kormánypártnak kiérlelt válasza vagy rögtön előhúzható stratégiája, sok múlik ugyanis azon, hogy mi lesz a szocialisták következő lépése. A szóba jöhető forgatókönyveket információink szerint kedd reggeli ülésén tekinti át a Fidesz – eddig távol lévő, az ügyben hétfőn ezért meg nem szólaló – miniszterelnökkel kiegészült elnöksége.

„Ez a kilenc százalék, amin most állnak, nagyon jó. Azt kívánom, hogy őrizzék meg” – mondta hétfő délután nem kevés gúnnyal a hangjában egy vezető tisztséget is betöltő kormánypárti képviselő, de a Fideszből és a KDNP-ből rajta kívül is többen mondták azt, hogy a Fidesznek a hétfő reggeli állapotában „kell” az MSZP: se gyengébben, sem erősebben.

©

Bár a megkérdezett képviselők közül sokan bagatellizálni próbálták Botka László távozását, mondván „nem kell vele foglalkoznunk”,

„nem oszt, nem szoroz, mert az MSZP eddig sem tűnt kormányzóképes erőnek”,

vagy „mi eddig sem az MSZP-vel foglalkoztunk, hanem Brüsszellel és Soros Györggyel” (ezzel feltehetően Orbán Viktor szeptember közepi, a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén mondott beszédére céloztak, amelyben a miniszterelnök arról beszélt, hogy a Fidesznek egyfókuszú – aktuálisan Brüsszel és a Soros-terv megállítására koncentráló – kampányt kell folytatnia, az MSZP-vel és a Jobbikkal pedig már csak azért sem kell sokat foglalkoznia, mert azzal ellenféllé emelné, és akként láttatná őket), a tűzhöz közelebb lévő, a lapokba jobban belelátó forrásaink több szempontból is kockázatosnak nevezték a történteket.

Tér, erő

Először is, mert kiszámíthatatlan helyzet állt elő, márpedig az sosem jó, ha a jól eltervezett stratégia kizökken a tervezett mederből és pár hónappal a választások előtt egy még pontosan nem ismert szituációra kell kitalálni a válaszlépéseket.

Másrészt azért is, mert az MSZP esetleges további amortizálódása (a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint már így is történelmi mélyponton, 9 százalékon áll a párt támogatottsága) Orbán Viktor 2009 óta dédelgetett centrális erőtér-stratégiájának bedőlését is jelentheti.

Az eddig nagyjából megvalósulni is látszó elképzelés lényege ugyanis, hogy a Fidesztől jobbra és balra is nagyjából azonos erősségű (illetve inkább gyengeségű) pártok állnak, az „erőtér” közepén pedig ott van egyedüli kormányzóképes erőként a Fidesz.

Ha viszont az erőtér egyik oldalán végzetesen meggyengül az egyik szereplő, akkor a felmorzsolódó párt támogatói taktikai okból átszavaznak a legesélyesebb ellenzéki erőre – jelen esetben a Jobbikra –, amivel felborul, kétpólusúvá válik a rendszer, és megerősödhet az életképesebb szervezet.

(Az MSZP–Jobbik átszavazásra több időközi választás eredménye is példa lehetett az elmúlt években: ahol a Jobbik nem indított jelöltet, a hívei átszavaztak és győzelemre segítették a baloldal jelöltjét, de a fordítottja is előfordult. Ennél szélsőségesebb példaként pedig ott a legutóbbi lengyel választás, azt is nagyban azért bukta el az addig kormányzó Polgári Platform/PO, mert a baloldal gyakorlatilag megszűnt létezni, a felszabaduló kormányellenes szavazatokat pedig a legfőbb rivális, a Jarosław Kaczyński-féle Jog és Igazságosság/PiS gyűjtötte be.)

©

Bár a megkérdezett képviselők közt akadt olyan is, aki szerint a MSZP-től a párt már-már burleszkbe illő önmegsemmisítése miatt elforduló szavazók inkább az LMP-nél bukkanhatnak majd fel (sőt, volt, aki a politikai kultúra javulását áhítva egyenesen reményként fogalmazta meg, hogy az LMP profitáljon a helyzetből), a többség a fenti gondolatmenetet osztva egyértelműen a Jobbikot tartotta a Fideszre veszélyesebbnek.

Egy képviselő a hvg.hu-nak a fizikából ismert közlekedőedény-elvvel illusztrálta, hogy ha „az egyik pártnál csökken a választók szintje”, akkor „az ellentétes térfélen azonos pozícióban lévőnél emelkedni fog”. Bár fő pártjuk kidőlése után sokan szerinte is valószínűleg inkább az LMP-vel szimpatizálnak majd, de szavazni mégis a Jobbikra fognak, az öt százalék határán táncoló LMP-ről ugyanis – még ha szimpatikusabbnak tartják is – „senki nem hiszi el, hogy képes lenne leváltani a kormányt”, tehát nyilván a legesélyesebbre, a Jobbikra adják majd a voksukat.

Jó egészséget Soros Györgynek is!

Ennek elkerülésére közvetett információink szerint a Fidesz elnöksége olyan stratégiát keres, amellyel – kvázi lélegeztetőgépen tarthatja a választásokig az MSZP-t.

„Mondjuk, nem kíván keveset tőlünk a helyzet: nem könnyű választható alternatívaként, a Fideszre veszélyes potenciális ellenfélként láttatni a mostani MSZP-t, de persze mindent megpróbálunk majd” – ironizált a hvg.hu-nak egy ismert fideszes. Hozzátéve: az biztos, hogy ha a szocialistáknak lesz esetleg új miniszterelnök-jelöltje (bár a jelenlegi helyzetben még ez is kérdéses), azt „nem szabad majd olyan hamar leamortizálni, mint anno Bajnai Gordont, mert akkor ugyanott vagyunk, mint most”.

Az ellenségkép eltűnése szempontjából a Fidesznek a képviselő szerint igazából Soros György jó egészségéért is szorítania kell, mert ha történne valami a 87 éves milliárdossal, odaveszne az egész, rá felépített kampánystratégia, és nem lenne kivel riogatni, vagyis mozgósítani az embereket.

Botka László félreállásával a legtöbb megkérdezett szerint egyébként egyértelműen megnyílt az út az MSZP–DK-koalíció előtt, de meglátásuk szerint ez is a Fidesznek jó, mert Gyurcsány Ferenc személye szerintük több szavazót riaszt el egy ilyen formációtól, mint amennyit a volt miniszterelnököt támogató nyugdíjasok hoznának az MSZP-nek.

Sokan azt is biztosra veszik, hogy a választások előtt kevéssel a hőn áhított – akár teljes – baloldali összefogást is tető alá hozza majd az ellenzék, de annyi kompromisszummal, hogy inkább a nem szavazók, otthonmaradók tábora nő majd meg, az alacsony választási részvétel pedig az eddigi tapasztalatok alapján a legbiztosabban mozgósítható törzsszavazói bázissal rendelkező Fidesznek kedvez.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Windisch Judit Itthon

MSZP-sek Botka lemondása után: "a következő 2-3 nap sorsdöntő lehet"

Súlyos válságba került Botka László távozásával az MSZP – ami megfigyelőként egyértelmű, azt a pártban is épp így látják. Többen még bíznak abban, hogy a helyzet menthető, de kulcsfontosságúnak tartják, mi történik a következő napokban. Szocialista politikusokkal beszélgettünk arról, miért mondott le Botka, és mi lehet a folytatás? Ahány párttag, annyi vélemény.

Fekete Norbert Itthon

Megkérdeztük Botkát, hová lettek az MSZP árulói és balekjai

Két hónapja beszélt arról Botka László, hogy pártjában vannak a Fidesznek “beépített emberei”, valamint olyan “balekok”, akik akaratlanul is a Fideszt segítik. Mi lett ezekkel a “kollaboránsokkal” azóta? – kérdeztük az állítások megfogalmazóját, Botka Lászlót.

hvg.hu Itthon

Botka robbantott, a harc legfontosabb színtere az MSZP-n belül van

Molnár Gyula üzenete egyértelmű volt: egy fejezet lezárva, és most irány a fényes összefogás. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább – ez tehát az MSZP vezetésének stratégiája Botka László időzítésében váratlan, de cseppet sem meglepő lemondása után. Az viszont nehezen hihető, hogy Botka és a hozzá csatlakozó Ujhelyi vádjait egyhamar vissza tudnák zárni a palackba.

Elbocsátotta Jaksity Katát az ATV

Elbocsátotta Jaksity Katát az ATV

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Nem összehajtható, egyenesen feltekerhető telefonon dolgozik az egyik kínai gyártó

Nem összehajtható, egyenesen feltekerhető telefonon dolgozik az egyik kínai gyártó

Évi 800 milliárd forintot bukhat a Volkswagen, ha Trump beváltja a fenyegetését

Évi 800 milliárd forintot bukhat a Volkswagen, ha Trump beváltja a fenyegetését

Kövér: Az ellenfél mindenhova beépült

Kövér: Az ellenfél mindenhova beépült

Victoria Beckham divatcsatornát indított a YouTube-on

Victoria Beckham divatcsatornát indított a YouTube-on