szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes szerint bár a tankerületi központokhoz tartozó iskolák közül körülbelül minden harmadikra jut egy betöltetlen állás, minden rendben van. Nem is érti, miért beszélnek tanárhiányról. Lehet például túlórázni is.

Hajnal a Világgazdaságnak egészen pontosan azt mondta: „Nem látom indokoltnak, hogy most ennyire foglalkoznak ezzel a témával, hiszen ma sem nagyobb a hiány, mint korábban”.

A meglepő kijelentést azzal indokolta, hogy csökken a gyereklétszám, a pedagógusstátuszok száma pedig folyamatosan nő. Ahol pedig nő a népesség, vagyis több gyerek jár iskolába, folyamatosan biztosítják a tankerületek az új tanári státuszokat, illetve a korábbról örökölt szaktanári hiányt. Sőt, áll az interjúban, a „gyógypedagógus-hiányt is pótolni akarják az állami fenntartók”.

Tehát bár csökken a gyereklétszám, így is minden harmadik iskolában keresnek pedagógust. De legalább akarják pótolni.

Van még egy megoldási javaslata a Klik szakmai vezetőjének: túlórával vagy áttanítással lássák el a feladatot a pedagógusok. Az ő adatai szerint ugyanis az iskolákban most átlagosan fél túlóra jut egy pedagógusra. Másik megoldási javaslata (a szerinte nem is létező problémára) az óraadó tanárok óraszámának megemelése.

A tanárhiány egyébként Rétvári államtitkár szerint sem érdekes, az csak helyi jelenség.

Mint írtuk, a tanárhiányról egészen más tapasztalata van az iskoláknak, akik már olykor apróhirdetésben "bármilyen szakos tanárt" kersenek kétségbeesésükben, van olyan középiskola, ahol még nem volt ebben a tanévben matekóra, és olyan, ahol e tanévben már négy informatikatanár távozott, és bár az óvodák nem az állami iskolafenntartó kezében vannak, van olyan település, ahová félmilliós fizetésért sem találnak óvodapedagógust.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A mai ötvenesek már mások: de mi változott?

A mai ötvenesek már mások: de mi változott?

Enyhül a norvég járványszigor: már öten is összegyűlhetnek egy lakásban

Enyhül a norvég járványszigor: már öten is összegyűlhetnek egy lakásban

Keményebben lép fel a Facebook a klímaválság tagadóival szemben

Keményebben lép fel a Facebook a klímaválság tagadóival szemben