szerző:
Tetszett a cikk?

Fizethet az egri kórházigazgató, amiért a Fidesz mellett kampányolt, de szerinte mégis megérte, hiszen Nyitrai Zsolt és a kormánypártok nyertek a választásokon.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Vácity József, amellett, hogy Egerben kórházigazgató, Baján fideszes önkormányzati képviselő is. A választások előtt – erről korábban lapunk is beszámolt – levélben kampányolt a Fidesz és Nyitrai Zsolt mellett a kórházi dolgozóknak. „Most talán néhányan azt mondják, hogy egy kórház főigazgatója nyíltan ilyet nem tehet. De igen, megtehetem; mert nekem az a dolgom, feladatom, hogy a kórházunkat úgy irányítsam, hogy az a munkatársi közösségnek a legjobb legyen, és ezáltal a reánk bízott betegeket a lehető legjobban tudjuk szolgálni” – írta akkor.

Hosszan dicsérte Nyitrai Zsoltot, aki a háttérben „a jó gazda szemével folyamatosan figyelt, és soha senki annyi anyagi és erkölcsi támogatást nem harcolt ki” az intézménynek, mint a politikus. Szerinte a fejlődés záloga, hogy ő maradjon az országgyűlési képviselő és a Fidesz alakítson kormányt. Egy táblázatot is mellékelt a kórházi dolgozóknak,

mi mindent vett el a baloldal és mi mindent adott a Fidesz.

 

Vácity levele a dolgozóknak
©

A levél ellen a helyi LMP-s Komlósi Csaba kifogást tett a választási bizottságnál, ahol helyt adtak a politikus kifogásának, megállapították, hogy a levél sérti a pártok egyenlőségét, a kórházigazgatót pedig eltiltották a további választási jogsértéstől.

 

A helyi döntés
©

De Vácity fellebbezett, az ügy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé került. A helyben hozott döntést részben megváltoztatta és mellőzte a további jogsértéstől való eltiltás jogkövetkezményét, de a fideszes kórházigazgatónak fizetni kell, ugyanis a bírságkirály Patyi András – aki Orbánt 345 ezerre büntette, csak a miniszterelnöknek nem merte bevallani – 138 ezer forint megfizetésére kötelezte Vácity Józsefet.

Érdekesség, hogy az NVB elé került ügyben a kórházigazgató kifejti, hogy szerinte nem a Fidesz és Nyitrai támogatására hívta fel a levéllel munkatársai figyelmét, csak elmondta beosztottjainak, ő kire szavaz, és „részletesen kifejtette, miért adja a szavazatát Nyitrai Zsoltra” – a további kérdések elkerülése érdekében.

Azt az NVB is megállapította, hogy Vácity levele alkalmas arra, hogy „megbontsa a választási versengésbeli esélyegyenlőséget” azzal, hogy ő az egri kórház főigazgatója és ebben a minőségében buzdította beosztottjait a Fidesz melletti szavazásra. Az NVB ezért tartotta indokoltnak pénzbírság kiszabását, mivel az igazgató-képviselő megsértette a választási kampány szabályait.

Az ügy a bajai testületi ülésen is hullámokat vetett, egy helyi lap beszámolója szerint Vácity „nem éppen a megbánás hangján egy történetet előadva illusztrálta a testület előtt, hogy ettől függetlenül úgy gondolja, megérte az akciója, utalva arra, hogy az általa támogatott jelölt végül nyert a körzetben”.

 

A – nagyjából két éve – kórházigazgatóval szerdán a kormányszócső Magyar Idők interjút készített egyébként, ott erről az ügyről Vácity azt mondta:

Az intranetre töltöttem fel a levelemet, ahogy minden más információt is, amiről úgy ítéltem meg, hogy a kórház működése szempontjából fontos. Ebben magánemberként vállaltam, hogy Nyitrai Zsoltra és a Fideszre fogok szavazni, és meg is indokoltam, miért. Nem közöltem mást, mint tényeket: soha ennyi fejlesztésünk nem volt, miként az is publikus, hogy a már említett 7,4 mil­liárdos beruházás már elveszettnek tűnt, a kút mélyéről húzta ki Nyitrai képviselő úr, aki minden tőle telhetőt megtett az egri kórházért. Az ő munkája nélkül most nem lenne mindaz, amit felsoroltam. Az egyik helyi LMP-s önkormányzati képviselőnek nem tetszett a nyíltságom, jogi útra terelte az ügyet, engem elmarasztaltak, de a 138 ezer forint büntetést azon nyomban kifizettem, ahogy megkaptam a határozatot. Tehát tényeket közöltem, illetve bátorkodtam leírni a magánvéleményemet, de az nem állt a levélben, hogy mindenki szavazzon a fideszes képviselőre.

De arról is beszélt, szerinte európai viszonylatban is korszerű ez egri kórház.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Betiltják a dohányzást a milánói köztereken

Betiltják a dohányzást a milánói köztereken

Ceglédi: Boldog lennék a világban, amelyért küzdök. Te túlélnéd a tiédet?

Ceglédi: Boldog lennék a világban, amelyért küzdök. Te túlélnéd a tiédet?

Részvénypiaci változások a feltörekvő régiókban: ki a legjobb válságkezelő?

Részvénypiaci változások a feltörekvő régiókban: ki a legjobb válságkezelő?