Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megérkezett az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének állásfoglalása a Stop Sorosról, amit Orbán Viktor nem várt meg, inkább gyorsan elfogadta a törvényjavaslatot a parlamenti Fidesz-kétharmad a Jobbik szavazataival kiegészülve.
A Velencei Bizottság elnöke korábban azt kérte, halasszák el a szavazást és várják meg, mit mond a testület erről, ez nem érdekelte Orbánt. Péntekre megérkezett a bizottság állásfoglalása, amiben azt írják, helyezzék hatályon kívül a Stop Sorost, ugyanis az erősen hátráltatja a civil szervezetek munkáját.
A Stop Soros és az Alaptörvény-módosítás elfogadása után ugyanis az alábbi változtatások léptek életbe a menekültekkel kapcsolatban:
A bizottság azt írja, számos európai ország kriminalizálja az menekültek belépését, tartózkodását vagy átutazását, az ilyen bűncselekmény nem is feltétlenül ellentétesek a nemzetközi emberi jogi normákkal, de a magyar szabályozás ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkével, ami a gyülekezési szabadságról szól. Ugyanis olyan tevékenységeket nyilvánít bűncselekménynek, amelyek nincsenek kapcsolatban az illegális bevándorlással.
Aggályosnak tartják, hogy már a menekültek tájékoztatását és segítését is szabadságvesztéssel büntetné a kormány, véleményük szerint ez a szólásszabadság korlátozása. A testület kifejti, ők csak a Stop Soros rendelkezéseit vizsgálták, amelyek hatással van a nem kormányzati szervek (a civilek) tevékenységeire, hangsúlyozzák, az alkotmánymódosításra nem terjedt ki vizsgálódásuk. (Ugyanakkor fontos látni, hogy az Alaptörvény módosítása és a Stop Soros szorosan összefüggnek hatásukat tekintve, ami a menekültekkel kapcsolatos kérdésekre vonatkozik.) Véleményük kialakításakor a bizottság alkotmányjogászai összehasonlították a Stop Sorost más európai jogszabályokkal és azt látták, hogy míg máshol a szabályozásnak része a humanitárius segítségnyújtás is a szabályozásnak, addig Magyarországon ez hiányzik, ami sérti a nemzetközi normákat.
A Stop Sorosban megfogalmazott szankciók (a törvénycsomag elzárást és börtönbüntetést is említ) a Velencei Bizottság szerint túlságosan szigorúak, ami szintén szembemegy a nemzetközi normákkal. Megemlítik, a törvénycsomag elfogadása előtt elmaradtak a konzultációk is az érintett szervezetekkel, nem volt társadalmi egyeztetés a civilekkel. Konklúziójában a bizottság leírja, az elfogadott Stop Soros törvénycsomag nem felel meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában megfogalmazott előreláthatósági kritériumának, valamint pontatlanságokat is tartalmaz. A Stop Soros ráadásul veszélyezteti a civil szerveztek finanszírozását is.
A felsorolt kifogások miatt a Velencei Bizottság azzal zárja állásfoglalását, hogy a Stop Soros elfogadása és hatálybalépése után fennáll a civil szervezetek ellehetetlenülésének veszélye, sérül az egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság. Állásfoglalásuk szerint a Stop Sorost hatályon kívül kell helyezni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.