Tarlós: Négy éven belül az összes budapesti földutat leaszfaltozzák

Jön az önkormányzati választás, halmozzák az ígéreteket.

  • hvg.hu hvg.hu
Tarlós: Négy éven belül az összes budapesti földutat leaszfaltozzák

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester, a budapesti útépítési program keretében elkészült első, XVIII. kerületi út átadóján.

A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta – közölte Tarlós István.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester kiemelte: egy közel egy évtizede tartó példás és eredményes együttműködés újabb állomásához érkeztek, és az állam, a főváros és a kerületi önkormányzat közös munkájának köszönhető, hogy egyre nagyobb ütemben aszfaltozzák le a földutakat.

Tarlós István a Magyar Nemzet mai számában megjelent cikkében azt is megígérte: bizonyos feltételekkel, de akár hajlandó is nyilvánosan vitázni Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölttel.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.