Orbán Európája ellen is határozott fellépést követel a luxemburgi külügyminiszter

Jean Asselborn szerint nem szabad engedékenynek lenni a demokrácia ügyében, ezért határozott fellépést vár Ursula von der Leyentől. Feltéve, hogy megválasztják.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán Európája ellen is határozott fellépést követel a luxemburgi külügyminiszter

A luxemburgi külügyminisztert, Jean Asselbornt kérdezte a Süddeutsche Zeitung az Ursula von der Leyent érintő szavazás ügyében, és miközben erről beszélt, Magyarországra, azon belül Orbán Viktor miniszterelnökre is kitért.

A Népszava szerint a politikus nem gondolja, hogy az EU végét jelentené, ha végül nem Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság elnöke. Ha azonban győz, határozott fellépést vár tőle a magyar és a lengyel jogállam érdekében.

Asselborn szerint a német elnökjelöltnek állást kell foglalnia Orbán és Salvini Európája ellen is, mert a demokrácia ügyében nem lehet engedékenynek lenni.

A leghosszabb ideje hivatalban lévő uniós külügyminiszter azt is mondta, riasztó, hogy Budapest és Varsó egyáltalán nem veszi komolyan a jogállamiságot és a szolidaritást, és mindketten nagy elánnal küzdöttek azért, hogy ne a szociáldemokrata Frans Timmermans legyen a befutó a versenyben.

A szociáldemokrata frakció pénteken küldött levelet Leyennek, amiben konkrét írásos vállalásokat kértek a szakpolitikai prioritásokról, mondván, ennek hiányában nem fogják megszavazni. A Politico értesülései szerint több mint négy oldalon keresztül sorolják a dokumentumban azon pontokat, amelyeknek legalábbis nagy többségében támogatást várnak von der Leyentől.

Ursula von der Leyent eddig egyedül saját pártcsaládja, az Európai Néppárt biztosította teljes támogatásáról, ami önmagában nem elegendő a poszt elnyeréséhez. 

Amennyiben elutasítanák Ursula von der Leyent, akkor az Európai Tanácsnak harminc napja lesz új jelöltet megnevezni.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.