"Nem kerültünk közelebb az álmainkhoz" - így ünnepeltek a pártok
Utolsó frissítés:
Orbán Viktor miniszterelnök zárt térben, a Zeneakadémián mondott beszédet este, délután az ellenzéki pártok emlékeztek. Karácsony Gergely főpolgármester szerint Budapestnek a köztársasági eszme őrzőjének is kell lennie.
Most érkezett
Lassan szivárognak el az emberek
Jakab azt mondja, nem megvárni akarja a rezsim bukását, hanem kiharcolni. A Nyugat nem tudja megoldani a problémáinkat, ahogy 56-ban is cserben hagytak minket - mondja. "Csak magunkra számíthatunk. Nem egy kormánnyal, hanem egy rendszerrel állunk szemben." Az ország kifosztóival szemben nincs kegyelem. Jakab szerint a Jobbik lesz a kormányváltás vezető ereje.
Tudósítónk szerint a Fidesz-ellenes beszéd alatt többen elmentek, így még kevesebben maradtak kint. A beszéd után az 56-os hősökre emlékeznek.
Az október 23-i rendezvényekről röviden:
- Orbán Viktor miniszterelnök a Zeneakadémián arról beszélt, "a haza mi vagyunk, szőröstül, bőröstül", 1956-nak pedig olyan erkölcsi kisugárzása volt, hogy azt az egész Földön érezni lehetett. A miniszterelnök nem teltház előtt beszélt, a kijáratnál maroknyi tüntető várta.
- A szintén a Zeneakadémia előtt tartott DK-s flasmob vége az lett, hogy Domokos Ágnes önkormányzati képviselőt kórházba szállították, miután a vadhajtásos Bede Zsolt az elmondások szerint a mellébe mart. Bedét a rendőrök vitték el.
- Karácsony Gergely a Városháza most megnyitott parkolójában mondott beszédet, azt mondta, "visszavettük a fővárost, hogy visszaadhassuk", Budapestnek a köztársasági eszme őrzőjének is kell lennie. A beszéd után a hvg.hu-nak azt mondta, "egy optimistább városban élünk."
- A Jobbikot a Corvin közben tartott megemlékezésén hazaárulózta a Legio Hungaria, a szélsőjobboldali csoport ezt megelőzően az Aurórában felgyújtott egy LMBTQ zászlót.
- A pártok ünnepi beszédeinek java része kormányellenes volt, Fekete-Győr András Momentum elnök például sunyi, rotható rendszert emlegetett. Többen elmondták, az október 13-i választás változást hozott.
- A Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben vér nélküli forradalomról írtak.
Percről percre
Áprilisban vesztettünk, hogy októberben nyerjünk
Jó éjszakát Fidesz, jó éjszakát zsoldosok, jó reggelt Magyarország - köszönti a résztvevőket Jakab Péter frakcióvezető, leendő pártelnök. Üdvözöl mindenkit, aki "nem csicskult be." Az ő október 23-ájuk az önkormányzati választással kezdődött, 4 millió ember nemet mondott a Fideszre, amiért köszönetet mond.
A fideszes zsoldosokkal szemben mi szabad országot akarunk - mondja Jakab. A magyar ember eltűrte a korrupciót, az alacsony fizetéseket, a kórházak, iskolák szétverését. És mikor áprilisban a magyarok felébredtek, és azt mondták, elég volt, mi politikusok nem tanultuk meg a történelem leckéjét. Vesztettünk. A rezsim győzött le minket, mert azt hittük, egyedül le tudjuk győzni a rezsimet.
Aztán jött a csoda. Ha a Jobbik egy átlagos párt lett volna, megszűnik vagy behódol. De ők kitartottak, a Jobbikot sem megtörni, sem megszüntetni nem lehetett - utalt az Állami Számvevőszéki ellenőrzésre és az azt követő büntetésre. Tavaly áprilisban azért vesztettünk, hogy áprilisban megtanuljunk nyerni - mondta. A jobbikosok megtanulták a történelem leckéjét.
A Jobbik megemlékezésén balhé volt
Hazaárulók, hazaárulók - skandálták a Corvin közben, ahol a Jobbik tart ünnepi megemlékezést. Helyszínen lévő tudósítónk a Betyársereget vélte az akció mögött, a Mérce szerint viszont a Legio Hungaria tagjai kiabáltak, akik az Aurórából mehettek vissza a helyszínre.
Mindenesetre azt kiabálták nekik vissza, hogy "el lehet takarodni."Az intermezzó rövid volt, a rendőrök nem avatkoztak közbe. A helyszínen lévő tudósítónk szerint egyébként soha ilyen kevesen nem voltak még jobbikos megemlékezésen, durván 200 ember lehetett ott kint. Ehhez képest sok a rendőr.
Sunyi, rohadék rendszer ez
A Momentum Mozgalom is a Jászai Mari téren, Nagy Imre áthelyezett szobránál mondott beszédet. Fekete-Győr András pártelnök arról beszélt, "ma már senki sem gondolja Magyarországon, hogy a Fideszt ne lehetne legyőzni." A Fidesz is hibázik, ha nyomás alatt tartjuk őket - mondja. Focis hasonlattal élve azt mondja, "összeállt a valódi nemzeti válogatott, nem csak meccsben voltunk, nyertünk is. A bajnokság vége még messze, de nálunk van a Momentum".
Fekete-Győr azt üzente Kövér Lászlónak és Orbán Viktornak, hogy
a rendszerváltást október 23-án elkezdtük, és a 2022-es országgyűlési választásokkal be fogjuk fejezni.
A magyar történelemből tanulva "éjt nappallá téve kell dolgozni a jobb jövőért.
Elmondta azt is, a Nolimpiai aláírásgyűjtés után édesapja kirúgásával a családján álltak bosszút, ezért
lehet, hogy a Fidesz szerint ez demokrácia, de szerintem egy igazi sunyi, rohadék rezsim ez.
Kunhalmi orbáni önkényuralomról beszélt
Az MSZP választmányának elnöke a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án - az önkormányzati választáson - is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben.
Szabó Tímea: Az önkormányzati választáson felszabadították Budapestet
Október 13-án, az önkormányzati választáson felszabadítottuk Budapestet és a nagyvárosainkat az elnyomás alól - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a párt október 23-i megemlékezésén. Arról is beszélt: ez a győzelem nem mélyítheti tovább az árkokat, ezt a győzelmet nem követheti megosztottság.
A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott megemlékezésen az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a volt államfő életével és munkásságával arra tanított, „hogy ne újabb árkokat ássunk, hanem temessük be azokat, és teremtsünk egységet, békét és jólétet”.
A forradalom zöld üzenete
A társadalmi igazságosságról és a zöld küzdelemről beszélt az LMP társelnöke az október 23-i megemlékezésen.
.
Hazafias ellenzéket akar Gyurcsány
Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktorra szemben álló politikai erőket és civileket Gyurcsány Ferenc a DK fővárosi ünnepi megemlékezésén.
A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956. Lesznek benne baloldaliak, centristák, liberálisok, zöldek és jobboldaliak is - közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.
Azt is mondta, hogy "aki lop, aki hozzányúl a közpénzhez, az nem politikus, hanem bűnöző, ma a kormányon bűnözők vannak".