Az 1956-os forradalom fontos üzenete, hogy egy nemzet sem tud elnyomásban élni, és a demokrácia, a sajtószabadság, egy nemzet méltósága, erkölcsi tartása soha nem magától értetődő, azért újra meg újra meg kell harcolni – erről beszélt Kunhalmi Ágnes az MSZP október 23-i ünnepségén.
Az MSZP választmányának elnöke a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál azt mondta, ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án - az önkormányzati választáson - is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben.

Úgy fogalmazott: október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. Ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez.
Hozzátette: visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a 20. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.