Viszonylagos csöndben vonult az Auróra nevű klubhoz, közösségi helyiséghez a szélsőjobboldali Légió Hungária nevű szervezet, és szintén csöndben gyújtották fel az ajtó fölött lógó szivárványszínű zászlót – legalábbi erre lehet következtetni olvasónk beszámolójából. Azt mesélte, nyitott ablaknál ültek a nappaliban, általában mászkálnak az emberek az utcán, soha nincs csönd, semmi különöset nem hallott, egészen addig, míg 50 ember full hangerőn el nem ordította a ria-ria Hungáriát.
Ekkor nézett ki az ablakon és indította el a felvételt. Azon már csak a csoport elvonulása látszik:
Azt valószínűsíti, hogy a szélsőjobboldali csoport 3-4 perccel azelőtt érkezhetett, és a ria-ria kiáltás után szintén viszonylag csöndben vonult el. Ez utóbbit az olvasónk által küldött videó is megerősíti. (Annak hangját azonban a készítő kérésére levettük.)
Az Auróra a támadás idején zárva volt, a klub vezetését a környéken lakók értesítették.
Az esemény után egy órával már a helyszínen volt Pikó András polgármester és a kerületi rendőrkapitány is. A helyszínelés után már kinyitottak, az elkövetők ellen pedig feljelentést tettek gyűlölet-bűncselekmény, garázdaság, sérülékeny csoporttal szembeni megfélemlítés, be nem jelentett demonstráció, rongálás és közveszély okozása miatt. Az Auróra előtti aszfaltra a szélsőjobboldali csoport felfestette a nevét, azt azóta eltávolították.
A BRFK garázdaság gyanúja miatt nyomozást indított.