szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 38 éves, háromgyerekes édesanyáért családja és barátai fogtak össze.

Egy nap alatt húszmillió forint gyűlt össze Hegedűs Márta gyógykezelésére. A 38 éves, háromgyerekes fotóriporter daganatos betegsége kezelésére családja és barátai a Facebookon indított gyűjtést pénteken.

Mártánál tavaly tavasszal diagnosztizáltak méhnyakrákot, azonnal meg is műtötték, de sem ez, sem a kemoterápia és a sugárkezelés nem hozott gyógyulást, időközben leálltak a veséi is – áttétes tüneteiről ő maga beszélt az RTL Klub Híradójának. Azt is elmondta, hogy a tünetek miatt nem műthető, ezért csak egy speciális immunterápia segíthet neki, ám ezt az egészségbiztosító nem finanszírozza a számára. Egy ilyen kezelés 2,5 millió forintba kerül, neki orvosai hat kezelést javasoltak, erre indítottak gyűjtést a Facebookon, ami mindössze 25 óra alatt sikerrel járt.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Vitorlázógép zuhant le Miskolcon

Vitorlázógép zuhant le Miskolcon

Vége a Gellért nappali kórházának?

Vége a Gellért nappali kórházának?

Bedugult a magyar-román határ - terelik a személyautókat

Bedugult a magyar-román határ - terelik a személyautókat