Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az utolsó pillanatban feladott levelekkel együtt végül 1,4 milliónál több válasz érkezett a legutóbbi nemzeti konzultációra, ahol több kérdésnél is 90 százalék feletti támogatást kaptak a kormány tervei.
A nemzeti konzultáció lezárásakor közölt 1,191 milliós adat és a most bejelentett végleges, 1,423 milliónyi válasz közötti eltérés oka, hogy sokan még az utolsó pillanatban, talán a szabadságokról hazatérve adták postára a leveleket, így azok késéssel érkeztek be – ezzel magyarázta a hvg.hu kérdésére Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a 232 ezres eltérést.
Az államtitkár kedden, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterrel, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetőjével közösen ismertette is a 14 kérdés közül négynek az eredményét. Eszerint a válaszadók közül:
Utóbbiról ugyanakkor már körvonalazódott a kormányzat által kitalált feltételrendszer is, mire bejelentették a “lakossági igényt”, ami ezúttal is azt támasztja alá, hogy ügyes kérdésfeltevéssel a nemzeti konzultációkon saját, adott esetben már régen eldöntött intézkedéseit igazolja a kormány.
A további kérdésekre érkezett válaszokat a héten hozzák nyilvánosságra. Dömötör Csaba még azt is elmondta, hogy a nemzeti konzultációra készített és kipostázott mintegy 8 millió kérdőívből végül visszaküldött 1,423 millió válasz 83 százaléka érkezett vissza postán, a többiek az online kitöltést választották. Utóbbi régóta adott a nemzeti konzultációkon, ám, mint eddig soha, ezúttal sem tudták teljesen kizárni a válaszok manipulálását, a csalás lehetőségét.
A hvg.hu még a legutóbbi hivatalos, 1,191 milliós válaszszám alapján arra jutott, hogy a legfrissebb nemzeti konzultáció “népszerűségben” a hatodik volt az eddigi 11 közül, ám a módosított számadattal már feljebb tornázta magát, és 17,8 százalékos válaszadási arányával a negyedik lett. Eddig a konzultáció költségeiről hivatalosan nem esett szó, de a hvg.hu kiszámolta, hogy már enélkül is mintegy 41 milliárd forint közpénz ment el az ilyen politikai akciókra:
Már legalább 41 milliárd ment el nemzeti konzultációkra, és a legújabb árát még nem is tudjuk
Alig 15 százalékos válaszadási arányával csupán a középmezőnyben végzett az elmúlt 11 év 11 nemzeti konzultációja között a legutóbbi, a járvány utáni életről szóló állami levelezés. A sorosozós, brüsszelezős, migránsozós kampány ára még nem ismert, de a többi viszont már biztosan elvitt 41 milliárdot.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.