Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Két szerelvény érkezett zsúfolásig tömve emberekkel a záhonyi vasútállomásra kedden délig, azonban várnak egy harmadikat is Csapról. Utóbbin akár egyszerre ezer ember is érkezhet a kalauzok szerint, "ha az ukránok mindenkit átengednek".
Az állomás területén sok a magyarajkú roma, elmondásuk szerint mindannyian Kárpátaljáról jöttek át, gyermekeikkel együtt. Azonban férfit csak elvétve találni köztük, mivel a katonakorú férfiak közül senkit nem engedtek az ukrán hatóságok felszállni a Záhony felé tartó vonatra.
A romák között kétségbeesés uralkodik, több okból is: egyrészt folyamatosan tartják telefonon a kapcsolatot az otthoniakkal, akik arról számoltak be nekik, hogy – meg nem erősített információk alapján – este már lehet légiriadó Kárpátalján, például Munkácson is. Ezt hat beszélgetőpartnerünktől is visszahallottuk, köztük akadt olyan is, aki saját bevallása szerint még mindig nehezen hiszi el, hogy Kárpátalját is elérheti a front.
A kárpátaljai romák kétségbeesésének másik oka, hogy fogalmuk sincs, mihez fognak Magyarországon kezdeni. Bár – mint mondták – dolgozni tudnak – otthon például uborkát szedett egyikük –, nem tudnak hova menni, hol munkát vállalni addig, amíg tart az orosz–ukrán háború. Miközben velük beszélgettem, kisebb zúgolódás támadt a család tagjai között, azt mondták, hogy kedden még egy falatot sem kaptak enni, saját elemózsiájuk pedig már elfogyott, így segítségre várnak. A segítség végül negyed tíz körül érkezett: a Záhonyban aktív Református Szeretetszolgálat egyik munkatársa hozott szatyrokban ennivalót nekik.
Miközben szüleik aggódnak, a gyerekek – már akinek az utazás után még maradt erre energiája – szaladgálnak az állomáson és pózolnak a médiának.
A magyar hatóságok mindeközben nagy erőkkel szálltak ki a záhonyi állomásra, ami az utóbbi napokban egyfajta várakozóhellyé is alakult: több száz ember vár az amúgy kis állomáson arra, hogy továbbutazhasson. Sok köztük az egyetemista, aki Ukrajnába csupán tanulni, vagy dolgozni érkezett, most azonban mégis menekülnie kell az orosz támadások elől.
Az afrikai, arab, valamint indiai származású menekültek még elveszettebbek a forgatagban, mint a romák: önkéntesek hangosbemondóval igyekeznek nekik angolul elmagyarázni, hogy ha Budapestre akarnak jutni, akkor jegyet kell vásárolniuk az irodánál. Egyikük tüzet kért és közben magyarázta, hogy Poltavából érkezett, ahol már volt több nagy lövöldözés is. Ő vonattal érkezett Záhonyba.
A vágányokon közben szinte folyamatosan váltják egymást a szerelvények: Csapról és Ungvárról érkeznek Magyarországra a menekültek, őket azonnal tüzetesen ellenőrzik, csak ezt követően válthatnak jegyet Budapestre.
„Hogy Budapestről hova? Fogalmam sincs” – mondta egy egyetemista fiatal – „most az is elég, hogy végre nem lőnek”. Némi kérdezősködés után elárulta, hogy Harkivből érkezett, hallott lövöldözéseket, látott halottakat, ezután döntött az indulás mellett, azonban azt nem volt hajlandó elárulni, hogy hogyan jutott el a magyar határig.
Érkezésünk után nem sokkal az állomásra gyalogoltak azok a kárpátaljai magyarok is, akik az éjszakát a záhonyi művelődési házban töltötték. Mint mondták, a művelődési házban immár nem csak hetven, hanem „jóval több” embert szállásoltak el, azonban az épületet reggel hat és nyolc óra között el kell hagyniuk. Egy idősebb úr a hvg.hu-nak azt mondta, Kőbányára tart, ahol a fia él, amikor pedig arról kérdeztem, tervez-e valaha visszatérni Kárpátaljára, elpityeredett, majd annyit motyogott, hogy „a politikusok nem bánják, hogy pusztul a nép. Ez csak a hatalomról szól. Hogy velünk mi lesz, senkit sem érdekel”.
A hvg.hu Beregsurányban és Tiszabecsen videót is forgatott az érkezőkkel és a segítőkkel:
"Olyan fájdalmakkal jönnek, amiket aztán egész életükben cipelniük kell" - videó a határról
