„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem volt szó a tanártüntetésekről a szombati kormányülésen a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint.
„Nem volt szó a mostani dolgokról, se a tüntetésekről, se a hőfokokról az iskolákban" – mondta a hvg.hu-nak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, akiről a szombati kormányülésről készült fotók publikálása után derült ki, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár mellett ülve részt vett az ülésen.
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az oktatás hosszú távú céljairól volt szó a kormányülésen. Arra a kérdésünkre, a kormány továbbra is az Európa összeszerelő-üzemére felkészítő oktatási rendszert tervez-e, úgy válaszolt, hogy a tapasztalata szerint ezt senki sem szeretné.
Bár a tüntetésekről és a pedagógusok „jogos követeléseiről" (ez Horváth megfogalmazása) nem volt szó az ülésen, mondja a Kar elnöke, ő beszédében kiemelte, hogy bármilyen célt szán is a kormány az oktatásnak, elengedhetetlen bizonyos feltételek biztosítása ehhez. Amikor megkérdeztük, milyen feltételekről van szó, azt mondta, amelyek szóba kerülnek a mostani események kapcsán is.
Arra a kérdésre, hogy kívánatosnak tekintené-e, hogy egy jövőbeni kormányülésen már az aktuális események és a pedagógusok követelései is szóba kerüljenek, úgy fogalmazott, nem ismeri az ezzel kapcsolatos kormányzati szándékot, de biztos benne, hogy foglalkoznak ezekkel kérdésekkel is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.