Mégis a közmédiánál folytatja Kárász Róbert

Igaz, nem az MTVA-hoz, hanem az attól műsorokat rendelő Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-hez megy.

  • hvg.hu hvg.hu
Mégis a közmédiánál folytatja Kárász Róbert

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nél dolgozik majd január 1-jétől Kárász Róbert – derül ki a Hirado.hu cikkéből, amelyet a Media1 szúrt ki.

Ez utóbbinak szombaton több forrása is megerősítette, hogy az ATV volt műsorvezetője a közmédia kreatív vezetőjeként folytatja, ezt követően azonban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) helyreigazítást követelt tőlük. Az MTVA azt írta, Kárászt sem vezetőként, sem képernyősként, sem más beosztásban nem tervezik foglalkoztatni.

A Hirado.hu-n hétfőn megjelent cikkben azonban már az olvasható, hogy a jövő év elejétől részben átalakul a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szervezet szervezeti felépítése, a korábbi négy helyett két igazgató látja el a tartalmi feladatokat. Az egyikük – Tóth Zoltán – tartalomszolgáltatási igazgató, akinek feladata a műsorok megrendelése és elfogadása lesz. A másik a tartalmak fejlesztésével foglalkozik majd egy kis létszámú kreatív stáb élén.

Ennek a stábnak lesz a vezetője Kárász Róbert. Mindebből világosan látszik, hogy nem az MTVA alkalmaz, és az is, hogy a téridő görbítésére semmi szükség nincs, ha a balliberális világban nemcsak gyűlölködni, hanem hitelesen tájékoztatni szeretnének.”

Vagyis Kárász nem az MTVA-hoz, hanem a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez igazol, amelynek műsorait az MTVA gyártja.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.