6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Nem ez az első alkalom, hogy „Biológiai hulladéktároló” feliratú dobozokkal próbálják meg felfogni a vizet.
Kedden délután a szombathelyi Markusovszky-kórház sürgősségi tömbjében a Nyugat.hu egyik olvasója videózta le, ahogy csöpög a víz a plafonból. A betegváró székei között fekete, „Biológiai hulladéktároló”-feliratú dobozokkal próbálják meg felfogni a vizet.
A névtelen olvasó hangsúlyozta, hogy a beázás ellenére az ellátás profi módon, gyorsan és ügyesen zajlott.
A lap szerint a 2007-ben átadott, 2,5 milliárd forintból három év alatt felhúzott sürgősségi tömb nem most ázott be először. 2018 novemberében is hasonló esetről számoltak be, az esővizet akkor is ugyanilyen fekete dobozokba gyűjtötték az épületen belül.
Már öt évvel ezelőtt és most is megkérdezte a Nyugat.hu a kórházat, hogy mi okozta a beázást, és mit tesznek a hasonló esetek megelőzéséért, de választ azóta sem kaptak.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.