Reagált az ügyészség a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre: "Az iratok eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is"
A Magyar Péter által közzétett felvételen Varga Judit arról beszél, Rogánék kihúzatták a Völner-Schadl ügyben készült dokumentumokból a rájuk vonatkozó részeket. Van, amit nem sikerült.
hvg.hu
Azzal egyidőben, hogy Magyar Péter belépett az ügyészség ajtaján, nyilvánosságra hozta a Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel – és volt feleségével – felvett beszélgetésüket, amelyen a Völner-Schadl ügy volt a téma.
A felvétel szerint Varga arról beszélt, hogy “bár semmi rossz nem volt”, Rogánék “kihúzatták magukat” a dokumentumokból, majd úgy fogalmazott, “javasolták az ügyészeknek, hogy mi kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be…”, és hogy Polt nem volt ura a helyzetnek. (Varga a hangfelvétel nyilvánosságra hozása után arról posztolt, Magyar akkor napok óta terrorban tartotta, tudta, mit akar hallani, ezért mondta azt, amit.)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Péter meghallgatása után azt közölte, “helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget. A legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül.”
Lehet muníció, de a szándék hiányzott eddig ahhoz, hogy Rogán Antal felelősségre vonása is felmerüljön a Völner-Schadl-ügyben. Magyar Péter a társadalmi nyomás erejében bízik, miután nyilvánosságra hozta egy hangfelvételen rögzített családi beszélgetés részletét, amelyet volt feleségével, akkori igazságügyi miniszterrel folytatott tavaly januárban.
Hozzátették, az ügyészség a felvételeken és a tanúkihallgatáson elhangzott állításokat elemzi, és “további bizonyítási cselekményeket végez.”
Közleményükben azt írták, hogy
ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is.
“Valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat, és annak sorsa keletkezésétől kezdve dokumentálva van, ráadásul ezek az adatok nem csak egy helyen vannak tárolva, hanem megjelennek más szervek adattárában is, beleértve a nyomozási bírókat vagy a titkos műveleteket végző szerveket. Minden, az ún. Völner-Schadl ügyben keletkezett dokumentum sorsa ismert, az adatokból feltárható valamennyi cselekmény vizsgálata a vonatkozó törvényeknek megfelelően megtörtént, vagy folyamatban van.”
A Központi Nyomozó Főügyészség a részletekről csütörtökön tart sajtótájékoztatót.
Nincs szükség a hangfelvétel értelmezésére, mert azon 3-4 bűncselekmény valósul meg – mondta Magyar Péter. Azt mondja, Varga Judit és Gulyás Gergely magában a bűncselekményekben nem érintett.
Itt pedig egy korábbi cikkünk arról, hogyan reagált annak idején Polt Péter arra, kicsoda “Tóni, Ádám és Barbara.”
Hadházy Ákos kitart amellett, hogy Rogán Antal minisztert, a feleségét és a kabinetfőnökét takarhatja a Schadl-Völner-ügyben előkerült “Tóni. Barbara és Ádám”, ezért kérdésekkel sorozta meg a legfőbb ügyészt a témában. Polt Péter válaszait így foglalnánk össze: ki tudja, de mindegy is.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.