Magyar Péter este közli döntését, beül-e az Európai Parlamentbe
A Tisza Párt alelnöke Brüsszelben az EP elnökével, Roberta Metsolával is tárgyal, valamint részt vesz a néppárti frakcióülésen.
hvg.hu
Este élő bejelentkezésben közli a döntését Magyar Péter arról, felveszi-e mandátumát, és beül-e az Európai Parlamentbe
– írta a politikus a Facebookon.
A Tisza Párt alelnöke hétfőn indított szavazást a kérdésben. Közösségi oldalán kedd reggel azt írta, majdnem százezren válaszoltak arra, hogy menjen-e Brüsszelbe, vagy maradjon Magyarországon, és innen építse tovább a pártját. Bár hivatalos végeredményt még nem hirdetett, hétfőn a TikTokon azt mondta, hogy az igenek győztek, vagyis Brüsszel mellett döntöttek a szavazók.
Magyar ígérete szerint este 19:45-kor ismerteti döntését, és válaszol a kérdésekre, észrevételekre.
A politikus és a Tisza megválasztott EP-képviselői jelenleg is Brüsszelben vannak, ahol Magyar megbeszélést folytat majd az Európai Parlament elnökével, néppárti vezetőkkel, rész vesz a néppárti frakció ülésén, és találkozik a nemzetközi sajtó képviselőivel.
Magyar pénteken Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) elnökével, aki úgy fogalmazott: nyitva áll az ajtajuk a Tisza előtt, de a frakcióhoz való csatlakozásról hivatalosan az alakuló ülésen szavaznak majd a tagok. Ha ez bekövetkezik, akkor Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője ígéretéhez híven kilép.
Arról, hogy az EP-képviselői mandátum elfogadása mivel járna, az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:
Magyar Péter megszavaztatta rajongóit, legyen-e EP-képviselő, de inkább az a kérdés, hogy fő célját, a NER megdöntését mi szolgálná jobban. Lehet-e Brüsszelből pártszervezetet építeni a Fidesz ellenében, vagy csak arra jó a kinti állás, hogy biztos megélhetést nyújtson Magyarnak?
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.