szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Tisza párt reagált a Patrióták Európáért nevű pártszövetség megalapítására.

Magyar Péter a Facebookon reagált arra – illetve a szöveget a Tisza párt is kiadta közleményben –, hogy Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Andrej Babis volt cseh miniszterelnökkel, az ANO párt elnöke, és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bejelentették: új pártszövetséget alapítanak Patrióták Európáért néven.

A három pártvezető Bécsben tárgyalt vasárnap, ezt követően tartották a sajtótájékoztatót. Ahhoz, hogy a pártszövetségből frakció is lehessen az Európai Parlamentben, a három pártnak hét tagállamból legalább 23 képviselőt kell összeverbuválnia. Az elmúlt napokban a lehetséges csatlakozók között szóba került a szlovák Smer, Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök pártja, de még a volt lengyel kormánypárt, a PiS is szóba került. Utóbbi lenne az igazi nagy siker, hiszen 20 képviselőt delegálhatnak az EP-ba, a párt vezetése azonban pénteken tagadta, hogy elhagynák az ECR-t. Arról a sajtónyilatkozatban nem esett szó, kivel tárgyalnak, és kinek a csatlakozását lehet biztosra venni.

Új, patrióta pártszövetség alakult a Fidesz részvételével

Orbán Viktor szerint ez a nap, amikor megkezdődött Európa megújítása.

Magyar Péter szerint „miután minden európai frakció elutasította a Fidesz felvételét, ma a miniszterelnök elmondta, hogy rajta kívül minden európai politikus Európa ellen dolgozik, ezért egy új pártszövetséget hoz létre. Van itt minden: szélsőjobb, magyar ellenes politikus, liberális szédelgő és virtigli szocialista. De hát, ők mások, ők szuverenisták és ők meg fogják változtatni az európai történelmet.”

„Hogy mi köti össze a »patriótákat«? Állítólag az illegális migráció megfékezése. Vajon Orbán Viktor beszámolt az új szövetségeseinek a 2000 emberkereskedő szabadon bocsátásától, a letelepedési kötvényekről és a több tízezer gazdasági migráns behozataláról?” – teszi fel a kérdést Magyar.

„Olyan ez,  mint amikor egyik klubba sem hívnak meg, ezért sértődötten alapítasz egy sajátot és rögtön azt bizonygatod, hogy a tiéd az igazi, tiéd a legnagyobb, tiéd az egyetlen” – írja közleményében a Tisza.

Utóirat gyanánt Magyar még odabiggyesztette: „Reméljük senkinek nem esett bántódása az alapító dokumentum aláírásakor a szörnyen veszélyes Bécsben.”

Felvették Magyar Péteréket az Európai Néppártba

14 új taggal bővül a pártcsalád, Magyar Péteréket hatalmas többséggel, 97 százalékos szavazataránnyal választották be a képviselőcsoportba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!