„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A szóban forgó célpontok akár mások is lehetnek, mint akiket korábban azonosítottak.
Bírósági adatok szerint az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét összesen 1223 WhatsApp-felhasználó ellen vetették be 51 országban, köztük Magyarországon is – írta meg a Facebookon Panyi Szabolcs, az egyik újságíró, akit megfigyeltek a szoftverrel.
A múlt héten közzétett kaliforniai bírósági dokumentumokat a Meta nyújtotta be annak a pernek a részeként, amelyet még 2019-ben indított az izraeli kémprogramgyártó NSO Group ellen. A Meta azzal vádolja a céget, hogy kihasznált egy sérülékenységet a Meta egyik üzenetküldő alkalmazásában, a WhatsAppban, és ezen keresztül 2019-ben két hónap alatt 1223 WhatsApp-felhasználó telefonját fertőzte meg.
A dokumentumokról a VSquare cikkében írnak részletesebben, amelyből kiderül, hogy a legtöbb áldozat Mexikóban volt, összesen 456 fő, amit India követ 100 megfigyelt emberrel. Európában is azonosítottak Pegasus-célpontokat: Spanyolországban 12 főt, Hollandiában 11-et, Magyarországon 8-at, Franciaországban 7-et, az Egyesült Királyságban 2-t, és egy célpont Csehországban is volt.
A bírósági dokumentumok szerint Magyarországon nem csak célpontjai voltak a WhatsApp sérülékenységét kihasználó Pegasus kémszoftveres támadásoknak, de a támadó infrastruktúra egy része is itt működhetett.
A Direkt36 2021-ben írta meg, hogy évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Kutatásuk során arra utaló közvetett bizonyítékokat találtak, hogy a titkos megfigyelések mögött a magyar állami szervek állnak.
Panyi Szabolcs pénteki posztjában arról ír, hogy az ő vizsgálataik során az derült ki, hogy a magyar újságíró-célpontok egy jó részének telefonját az iPhone-ok iMessage alkalmazásának sérülékenységén keresztül fertőzték meg, de WhatsApp-on keresztüli támadásra nem emlékszik.
Ez azt is jelenti, hogy a Meta által benyújtott dokumentumokban szereplő célpontok mások lehettek, mint, akiket mi megtaláltunk, és akiknek a telefonját kielemeztük. Hogy kik ők, nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy legitim vagy illegitim, politikai indíttatású megfigyelések áldozatai lehettek-e
– fogalmaz az újságíró.
Az ügyben több feljelentés született, nyomozások is indultak, sőt még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila is külön vizsgálatot indított. Ez a jelentés elismerte, hogy voltak megfigyelések a Pegasusszal Magyarországon, de azt is állította, hogy a jog betűje szerint törvényesek voltak.
A nyitókép forrása: AFP / JOEL SAGET
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.