Újabb poszttal jelentkezett Orbán Viktor, kiderült, mire utal a hajnali rejtélyes bejegyzés
A Harcosok Klubja logóját tette ki az oldalára.
hvg.hu
Hajnalban mindössze két betűt írt ki a miniszterelnök, de magyarázatot nem fűzött hozzá, így csak találgatni lehetett, mit jelent az, hogy „HK”. (A kommentelők fantáziáját meg is mozgatta, több lehetséges válasszal is előálltak.)
Délelőtt viszont újabb poszttal jelentkezett Orbán Viktor, ekkor pedig egyértelművé vált: a Harcosok Klubjára keresztelt új brandet hirdeti a kormányfő. A korábban elindított online csoportnak vasárnap lesz egy zárt körű találkozója, feltehetően erre akarja felhívni a figyelmet a miniszterelnök.
A kormány kedd este egyébként olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely értelmében bármelyik szervezet vagy vállalat jelentős büntetést kaphat, akit a Szuverenitásvédelmi Hivatal azzal vádol meg, hogy valamilyen módon sérti Magyarország szuverenitását.
„Ha elfogadják a parlament honlapjára felkerült tervezetet, akkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal gyakorlatilag bármilyen vállalatra vagy szervezetre rásütheti: sérti Magyarország szuverenitását. Ennek alapján pedig jelentős szankciókat lehet majd alkalmazni” – kommentálta a HVG-nek a kormány által „átláthatósági törvénynek” nevezett jogszabálytervezetet Stánicz Péter alkotmányjogász. Szerinte nem világos, hogy pontosan milyen cselekedetet büntetnek majd.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.