Súlyos és életmentő, de tervezett orvosi beavatkozáson esett Ujhelyi István. A volt EP-képviselő a Facebookon számolt be arról kedden, hogy szívbillentyű-cserén esett át a budapesti Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben.
Ujhelyinél még gyerekkorában diagnosztizált az orvos édesapja egy különleges aortaszűkületet, amelyre figyelnie kellett ugyan, de együtt tudott élni vele élni. „Egészen idáig. Az elmúlt majd öt évtizedben rendszeresen jártam ellenőrzésre és mivel a legutóbbi vizsgálatok már egy jelentős szívbillentyű-megnagyobbodást jeleztek, ezért kénytelen voltam műtőasztalra feküdni”.
A műtétről azt írta, a többórás beavatkozás során leállították a szívét és a tüdejét is, gépekre tették, majd a billentyűcsere után újraindították mindkettőt sikeresen. „Nem állítom, hogy nem viselt meg ez a súlyos beavatkozás, mert bár rutinműtétről van szó, megvolt az esélye annak, hogy komplikáció lép fel menetközben. Nemcsak az orvosokat, de magamat is megleptem azzal, hogy milyen gyorsan erőre kaptam a beavatkozás után”. Azt hozzátette, most még hosszú rehabilitáció vár rá, de már várja, hogy ismét aktív legyen.
Ujhelyi István 2014-ben a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként választották európai parlamenti képviselőnek, majd 2019-ben pártja listavezetőjeként ismét bizalmat kapott. Tavaly kilépett az MSZP-ből, majd bejelentette, hogy nem indul az EP-választáson. Jelenleg az ENSZ szakosított turisztikai világszervezete nagyköveteként dolgozik.